2012. június 14-én megtartotta idei évi második ülését a Fogyasztóvédelmi Tanács, amelynek feladata a fogyasztóvédelmi szempontok hatékony érvényesítése, beépítése a kormányzati munkába.

A Fogyasztóvédelmi Tanács ülését Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára nyitotta meg. A Tanács ülésén részt vettek a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Gazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a fogyasztóvédelmi egyesületek, az országos gazdasági érdekképviseleti szervezetek, valamint a békéltető testületek képviselői.

A fogyasztóvédelem a nemzetgazdaság szinte valamennyi területét érintő, dinamikusan fejlődő jogterület, a szabályozásának ezért igazodnia kell a változások által indokolt szükségletekhez. Ennek alapján került sor 2012-ben a fogyasztóvédelmi törvény átfogó módosítására, amely jól tükrözi a hazai fogyasztóvédelmi politikában bekövetkezett szemléletváltozást - cél, hogy hazánkban eredményes fogyasztói érdekvédelem valósuljon meg.

A Tanács tagjainak kiemelt szerepük van a törvénymódosítás célkitűzéseinek gyakorlati megvalósításában. Ennek elősegítése érdekében került sor a Tanács összehívására, amely megvitatta a fogyasztóvédelmi törvénymódosítás gyakorlatban várható pozitív hatásait a következő területeken: panaszkezelési, ügyfélszolgálati szabályok; a békéltető testületi eljárás szabályainak a módosítása; a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása; közérdekű keresetindítás.

A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szereplőinek kiemelt feladata, hogy a magyar fogyasztókat tudatossá és magabiztossá tegyék annak érdekében, hogy saját ügyeiket kellő ismeretekkel és felelősségtudattal tudják kezelni. A Fogyasztóvédelmi Tanács június 14-i ülésének célja e feladat eredményes megvalósításának előkészítése volt.

 

(Nemzetgazdasági Minisztérium)