Az első negyedéves adatok szerint 20,8 milliárd euró értékben adtunk el különféle árukat a nemzetközi piacokon. Külföldi vevőink főleg a járműipar, a gépgyártás és az élelmiszeripar termékeit keresték.

A Központi Statisztikai Hivatal 2014 első három hónapjában 18,9 milliárd euró importot jelentett, így külkereskedelmi egyenlegünk továbbra is pozitív, 1,9 milliárd euró értékben adtunk el több árut a külpiacokon, mint amennyiért vettünk.

Nyitott gazdaságként növekedési kilátásainkat alapjaiban határozza meg a külkereskedelem és a szolgáltatásexport helyzete, így rendkívül fontos, hogy mind az export, mind pedig a kereskedelmi egyenleg folyamatosan növekedjen - húzta alá Nikoletti Antal külgazdaságért felelős helyettes államtitkár.

2013 első negyedévéhez képest a kivitel értéke 5,1 százalékkal, a behozatal viszont csak 3,9 százalékkal nőtt, így a kereskedelmi mérlegünk 299 millió euróval alakult jobban idén.A negyedéves mellett a márciusi adatokat is közölte a KSH, 2014 harmadik hónapjában az export 7,3 milliárd eurót, az import 6,7 milliárd eurót tett ki, így a külkereskedelmi egyenleg 688 millió euró pozitívumot mutat.

Külkereskedelmünkben elsődleges az Európai Unió tagállamainak szerepe. Az első negyedévben a teljes magyar termékexport  80 százaléka az unióban kötött ki, míg a behozatal 75 százaléka onnan érkezett.

Magyarország elsőszámú kereskedelmi partnere továbbra is Németország: az év első három hónapjában az export 28,6 százalékát (5,9 milliárd euró) és az import 26 százalékát (4,9 milliárd euró) bonyolítottuk velük. A német relációival folytatott kereskedelem a vizsgált időszakban összesen 1,04 milliárd euró többletet eredményezett.Európán kívül Oroszországból és Kínából vesszük a legtöbb terméket, míg legnagyobb értékben az Egyesült Államokba (596 millió euró), Oroszországba (564,5 millió euró) és Ukrajnába (411,1 millió euró) exportáltunk.

Nagyon jól kezdték az évet a gépipari vállalkozások, a gépek és szállítóeszközök árufőcsoport az export 53,9 százalékát, az import 45,1 százalékát adta, a kereskedelmi egyenleghez pedig 2,7 milliárd euróval járult hozzá. A terület kivitele és behozatala rendre 6,4 és  6,7 százalékkal nőtt. A dinamikus kereskedelmi bővülés mögött elsősorban a járműipar kiváló teljesítménye áll, a közúti járművek árucsoport exportban 49,1 százalékos, az importban 37,7 százalékos fellendülést mutat.

Az élelmiszerek, italok, dohány árufőcsoport elsősorban export szempontjából, míg az energiahordozók az import miatt fontosak a magyar gazdaság számára.

(Nemzetgazdasági Minisztérium, Gazdaságszabályozásért Felelős Államtitkárság)