Magyarországon 5 ezer munkavállalót foglalkoztat közvetlenül és 15 ezret közvetetten – mondta Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár a Gumiipari Világkonferencián, Budapesten. A globális szakszervezeti szövetség a Föld 140 országában 50 millió munkavállalót tömörít, főleg az energia- és a vegyiparból.

A rendezvényen felszólalt Kemal Öziken, a gumiipari szakszervezeteket is tömörítő ipari szakszervezeti szövetség, az IndustriALL helyettes főtitkára is, aki elmondta: a termelés globalizálódása elkerülhetetlenné teszi azt, hogy a munkavállalói érdekképviseletek, a szakszervezetek is globálisan szervezzék meg magukat.

Az új Munka törvénykönyve segíti a munkaadók versenyképességét, a személyi jövedelemadó csökkentése után pedig több pénz marad a bruttó bérből a munkavállalóknál – ismertette a kormány intézkedéseit az államtitkár.

Szatmáry Kristóf az adatok között megemlítette azt is, hogy a gumiipar adja a magyar feldolgozóipar teljesítményének a 2 százalékát. "A kormány célja, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklusban a 2 ezer milliárd forintnyi közös forrás 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítsa, ehhez jönnek még az egyedi kormánydöntés alapján megítélt pénzügyi támogatások" – emelte ki az államtitkár.

Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke azt kifogásolta, hogy már a pihenő időért és a védőfelszerelésért is harcolniuk kell a szakszervezeteknek. Mint kifejtette: a munkavállalókról, nélkülük nem szabad dönteni.

Stan Johnson, az IndustriAll gumiipari szekciójának elnöke elmondta, globális tapasztalat az, hogy a kormányok mindent megtesznek a munkavállalók érdekképviseleteinek a visszaszorításáért, egyúttal pedig a multinacionális cégeket támogatják.

A gumiipar 2011-ben 11 milliárd dollárt ruházott be világszerte, miközben a termelés egyre inkább Keletre tolódik, ahol a legnehezebb a munkavállalók érdekeit védeni – vélte az elnök.

Ehhez kapcsolódva Helmut Lense, az IndustriALL autó- és gumiipari szekciójának igazgatója bemutatta, hogy az ágazat termelése egyre inkább Indiába, Kínába, Thaiföldre, Vietnamba tolódik. Kínában 24, Indiában 10, Európában 9, Tajvanon 5, míg Japánban és az USA-ban 4-4 gumiipari társaság tevékenykedik. Keleten külön probléma a kölcsönzött és az állandó jelleggel foglalkoztatott munkások bére közti különbség. Indiában a kölcsönzött dolgozók a negyedét kapják csak az állandók bérének.

A Gumiipari Világkonferencia nyitó napján, hétfőn, a gyártók tanácskoztak, a második és a harmadik nap az érdekvédelemé.

(MTI - Kormány.hu)