A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Kkvtv.) 12. §-a szerint a Kormány kétévente az Országgyűlés elé terjeszti a miniszter által kidolgozott, a KKV-k helyzetét, gazdálkodási feltételrendszerét, a vállalkozásfejlesztés érdekében megtett intézkedéseket, valamint a KKV-k részére nyújtott állami támogatások eredményeit bemutató jelentést.

A Kkvtv.13. §. szerint a jelentés összeállításához adatokat kell szolgáltatni. Az adatszolgáltatás körét és rendjét a kis- és középvállalkozások helyzetével, támogatásával összefüggő adatszolgáltatásról szóló 5/2009.(I. 16.) Korm. rendelet a következőképpen rendeli el:

„1. § (1) A Kkvtv. 13. §-a szerinti adatszolgáltatást – az adatszolgáltatás évét megelőző év (a továbbiakban: tárgyidőszak) adatai alapján

a) az elkülönített állami pénzalap és a központi költségvetésben meghatározott célelőirányzat kezelője programonként, pályázati felhívásonként az 1. számú mellékletben meghatározott adatok, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozások érdekében és javára váló intézkedéseket tartalmazó rövid, szöveges beszámoló;

b) a Magyar Nemzeti Bank a hitelintézeti adatokból összesített, a 2. számú mellékletben meghatározott adatok;

c) a Közbeszerzések Tanácsa [Közbeszerzési Hatóság] a 3. számú mellékletben meghatározott adatok közlésével teljesíti minden év június 30-áig.”

Az adatszolgáltatásokat az 1. §-ban meghatározott esetekben – 2013. évre vonatkozóan – 2014. június 30-ig elektronikus úton kell teljesíteni Nemzetgazdasági Minisztérium részére, az [[[WhvFpVKPXP6ENIMzBb2d5amVsZW50ZXNAbmdtLmdvdi5odQ==]]] címre.

Az 1. § (1) a) pontba tartozó intézményektől az adatszolgáltatással együttesen 2014. június 30-ig kérjük megküldeni az intézmény által mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztése érdekében tett intézkedéseket tartalmazó –a mellékletek támogatási adatain túlmutató - rövid, szöveges beszámolót, amely az összesített támogatási adatokat is tartalmazza.

Az adatszolgáltatást program dolgozza fel, ezért kérjük a következők betartását:

  • csak a letöltött mellékletet használja
  • a mellékletek egyes cellái írásvédelemmel vannak ellátva, kérjük ennek megfelelően csak az engedélyezett (fehér) helyeken töltse ki a táblázatokat és NE oldja fel az írásvédelmet
  • a fehér, kitöltendő cellarészeket mindenütt töltse ki: az 1-5. kérdéseknél szöveggel, 6-8. kérdéseknél csak számokkal, úgy hogy lehetőleg ne maradjon üresen hagyott cella
  • a letöltött mellékletet programonként/pályázatonként EGYENKÉNT töltse ki, a munkalap nevét ne változtassa meg, hanem a filet mentse el (mentés másként) egyedi névvel ellátva, (amely tartalmazza az évszámot, a szervezet nevét és egy sorszámot vagy egyéb azonosítót pl. 2014ngm01) és úgy küldje a megadott email címre a szöveges beszámolóval együttesen. Kérjük a határidő pontos betartását!

Amennyiben további kérdése van a fenti email címen vagy a 374-2949 számon tájékozódhat munkaidőben.

(Nemzetgazdasági Minisztérium, Gazdaságszabályozásért Felelős Államtitkárság)