A Nemzetgazdasági Minisztérium kérésére a NAV elkészítette a családi kedvezmény kalkulátort, amely mától elérhető az adóhivatal honlapján. Idén nagyobb kedvezményhez juthatnak azok a családok, amelyek tavaly nem tudták teljesen kihasználni a családi kedvezmény lehetőségeket. A kalkulátor segítségével könnyen kiszámítható, hogy 2014-ben mennyivel marad több pénz a családi kasszában.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján elérhető családi kedvezmény-kalkulátor segítségével egyszerűen kiszámítható, hogy 2014-től a rendszeres bérjövedelemből mekkora adóalap-, illetve járulékkedvezményhez juthatnak a családok. A kalkulátor mellett az is szerepel, hogy kik jogosultak a kedvezményekre és mely családtagok számítanak eltartottnak, illetve kedvezményezett eltartottnak. A havi bér mellett ugyanis ezek az adatok és információk szükségesek a kedvezmény kiszámításához.

A program használatához segítséget nyújtanak az „i” betűvel jelzett ikonok, amelyek  minden sor mellett szerepelnek, és részletes magyarázatot adnak a pontos kitöltéshez. A családikedvezmény-kalkulátort a NAV szakemberei különböző képzettségű és szakterületű adózók segítségével tesztelték. Az eredmények azt mutatták, hogy a végleges verzió könnyen használható akár egy középiskolai végzettségű, akár egy egyetemet végzett ember számára, legyen szó gyógyszerészről, erdőmérnökről, vagy humán területen dolgozókról.

Az alábbi példa egy olyan családfő kedvezményének számítását mutatja, ahol a családban egy egyetemista és két kiskorú gyermek él, és a családfő bére 200 ezer forint havonta. A kalkuláció eredménye azt mutatja, hogy az elmúlt évhez képest idén a családi járulékkedvezmény révén havonta 34 ezer forinttal több pénz marad a család kasszájában, mint tavaly.

(NGM, NAV)