Február 16-ig igényelhetik a vállalkozások a visszavont forgalmazási engedélyű pénztárgépek után biztosított állami támogatást az igazoltan megfizetett előleg, foglaló után - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.

Pankucsi Zoltán hozzátette: nagyjából 80 ezer vállalkozás rendelt az érintett két típusból. Az engedélyek visszavonása miatt soron kívül kialakítottak egy konstrukciót, amellyel az érintettek nem vesztik el az Alt Cash Kft. és a Japán Cash Company Kft. által forgalmazott online pénztárgépekre befizetett előlegüket. Ezzel nem éri anyagi veszteség a vállalkozókat - mondta. Közlése szerint a NAV honlapján leadhatják a rendelésüket az új pénztárgépre, ahol nyilatkozni kell arról is, hogy az államra engedményezik a befizetett előlegüket, foglalójukat. Ezután nincsen más jogi vagy adminisztratív feladatuk.

Pankucsi Zoltán szerint már 40 ezer pénztárgép üzemel online módban, a teljes átállás peszimista becslések szerint is március végén befejeződhet, a költségvetés bevételi terve nincsen veszélyben.

Az adóügyekért felelős helyettes államtitkár a műsorban arról is beszélt, hogy a legújabb nemzetközi adóügyi megállapodásokban a banktitkot is áttörték: "így Svájctól kezdve a Kajmán szigetekig mindenkitől tudunk akár banktitkokat is az adóhatóságoktól kérni" - fogalmazott. A becslések szerint világméretekben több ezer milliárd dollár lehet az az összeg, amely után a vállalkozások nem fizettek adót. Az információcserét szolgáló egyezményekre azért van szükség, hogy megállapítható legyen: ebből mekkora rész köthető magyar személyekhez, cégekhez. A tárca becslései szerint jelentős összeget visznek ki külföldi offshore-paradicsomokba, pontos adat nincs, de milliárdos nagyságrend lehet. Pankucsi Zoltán az adóparadicsomok elleni harc legfontosabb részének nevezte az adóügyi egyezmények megkötését.

Magyarország 74 állammal kötött ilyen kettős adóztatást elkerülő egyezményt, amely alapján fel tudja keresni a külföldi társszerveket - mondta. Ezek egyik része az adóügyi információcserére is kiterjed. Tavaly novemberben csatlakozott Magyarország az úgynevezett adóügyi adminisztratív segítségnyújtásról szóló konvencióhoz. A 64 államot tömörítő megállapodás lehetővé teszi az adóhatóságok közös akcióját, megakadályozva ezzel, hogy a belföldi adóhatóság látókörébe került adózó más országba vigye a vagyonát.

(MTI, NGM)