Számos fontos gazdaságpolitikai lépés megvalósítását segítette, hogy Magyarország az utóbbi években folyamatosan elszakadt a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), az IMF-hitel tavalyi előtörlesztése pedig befektetői szempontból fontos bizalomépítő lépés volt - mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Orbán Gábor emlékeztetett arra, hogy a múlt héten fejeződött be az IMF alapokmányának IV. cikkelye szerinti szokásos, éves gazdaságpolitikai konzultáció Magyarországon. Ez volt az első hivatalos tárgyalássorozat azóta, hogy Magyarország tavaly, lejárat előtt, teljes összegben visszafizette korábbi IMF-hitelekből származó tartozásait, és ezzel "IMF-programország" státusza is megszűnt.

Mint mondta: az IMF az eddigieknél konstruktívabban, nyitottabban állt a magyar félhez, és immár másképpen ítélte meg a magyar gazdaságot, elismeri a gazdaság teljesítményét. Orbán Gábor reméli, hogy hamarosan az Európai Bizottság és a hitelminősítők is "felcsatlakoznak erre az irányra".

Orbán Gábor szólt a legutóbbi dollárkötvény-kibocsátásról is, amely már az idei év második felében jelentkező finanszírozási igények fedezetéül szolgál. Előtartalékolási célból a magyar állam 3 milliárd dollár értékű devizakötvényt bocsátott ki, ez az idei évben lejáró külföldi hitelek közel kétharmadára elég. A kibocsátás átmenetileg mintegy 2,3 százalékponttal emelte az adósságrátát - mondta Orbán Gábor, hangsúlyozta azonban, a cél az, hogy az év végére az adósság kevesebb lesz, mint tavaly volt.

Elmondta: a további kötvénykibocsátások időzítése mind a belföldi, mind a nemzetközi tőkepiaci helyzettől függ.

Egy kérdésre válaszolva Orbán Gábor kifejtette, hogy az Európai Uniótól az IMF hitellel együtt felvett hitel előtörlesztésére a megkötött szerződés alapján nincs lehetőség.

Az államtitkár felidézte: 2010-ben a kormány a korábbi, megszorításokra épülő gazdaságpolitikához képest irányváltásra kapott felhatalmazást a választóktól. Ez volt a fő oka annak a "180 fokos gazdaságpolitikai fordulatnak", amely végül többek között az IMF hitel idő előtti visszafizetését is lehetővé tette.

Az akkori döntés helyességét, a magyar gazdaságpolitika sikerét a makrogazdasági adatok is mutatják: az elmúlt években sikerült növekedési pályára állítani a gazdaságot, helyreállítani a befektetői bizalmat és stabilizálni az államháztartást is - sorolta az államtitkár.

"Jól tudjuk, hogy az IMF-hitel esedékesség előtti visszafizetését csak azon országok engedhetik meg maguknak, amelyek megfelelő szintű tartalékokkal, fegyelmezett költségvetési politikával és kedvező befektetői megítéléssel rendelkeznek" - hangsúlyozta Orbán Gábor. Hozzáfűzte: ilyen eredményt Magyarországon kívül eddig csak két európai ország, Lettország és Izland ért el.

A Magyarország iránti befektetői bizalom és a kedvező piaci környezet az utóbbi évek legkedvezőbb hozamait és az ország kockázati megítélését tükröző alacsony CDS felárát eredményezte. A magyar állam ennek következtében kedvező finanszírozási feltételek mellett jelentős betétállományt építhetett fel, amely az előtörlesztés fedezetéül szolgált - fejtette ki Orbán Gábor.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az IMF és a pénzpiaci hitelek nem csak az árazásukban különböznek egymástól, az IMF hitelek futamideje általában sokkal rövidebb, és a valutaalap komoly feltételeket is fűz a hitelei mellé, "olyan mértékben szól bele az adott ország gazdaságpolitikájába, amely a belső, társadalompolitikai célok követését is lehetetlenné teszi".

"Amikor tehát az IMF-fel szemben még fennálló 2,15 milliárd euró értékű hitelt törlesztettük, nemcsak 3,5 milliárd forint kamatköltséget takarítottunk meg, hanem elhárítottuk ezt a veszélyt is" - emelte ki.

(MTI, NGM)