A kötvény korábbinál alacsonyabb kamata a magyarországi befektetések iránti bizalom erősödésének köszönhető - mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), az MNV és a Richter Gedeon Nyrt. közös sajtótájékoztatóján Orbán Gábor, az NGM adó- és pénzügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta: a kormány az MNV segítségével visszavásárolta az összes, 2014-ben lejáró, 833,3 millió euró névértékű Richter-részvényekre átcserélhető kötvényt, és ezzel párhuzamosan a vagyonkezelő az állam nevében új, 903,8 millió euró össznévértékű, 2019-ben lejáró Richter-részvényekre átcserélhető kötvényt bocsátott ki.

Polacsek Csaba hangsúlyozta, hogy a kötvényeket a Moody's BA1, a Standard and Poor's pedig BB minősítéssel látta el, és egyiknél sem szerepel negatív kilátás.

Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója azt emelte ki, hogy kiváló időzítéssel sikerült lebonyolítani a tranzakciót.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Az állam az újonnan kibocsátott kötvények értékesítéséből befolyó pénzből finanszírozza a lejáró kötvények visszavásárlását - mondta el Orbán Gábor, kiemelve, hogy a tranzakció pénzügyi zárása december 6-án sikeresen lezajlott.

A tranzakció eredményeképpen a 2014-ben lejáró államadósságból újabb jelentős tételt sikerült előfinanszírozni, ráadásul kedvező feltételekkel - jelezte az államtitkár. Kifejtette, hogy az utóbbi hónapokban jelentős kereslet volt az átcserélhető kötvények piacán, és az amerikai monetáris politikával kapcsolatos bizonytalanságokat, valamint az év zárását figyelembe véve érdemes volt kihasználni a még rendelkezésre álló szűk időkeretet.

Orbán Gábor úgy vélte, a sikeres időzítésen túl a magyarországi befektetések iránti bizalom erősödésének köszönhető, hogy a korábbi kötvények 4,4 százalékos kamatozásához képest sikerült 3,4 százalékos eurókamatot elérni.

A tranzakció keretében nemcsak a korábbi kötvények piaci árát és az ösztönző felárat sikerült kigazdálkodni, hanem a 2013. szeptemberi kamatfizetés óta felhalmozott kamatokat is fedezik a bevételek - emelte ki az államtitkár.

Az állam úgy tudott 34,1 millió eurós pótlólagos forrást bevonni, hogy az új kötvények 35 százalékos kibocsátási prémiuma meghaladja a korábbi kötvények szintjét (a 32 százalékot). Mind az új kötvények 3,375 százalékos nominális kamata, mind a felvásárlási prémiumot is tükröző körülbelül 3,86 százalékos effektív finanszírozási költsége is a korábbi kötvények 4,4 százalékos kamatszintje alatt maradt.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Orbán Gábor elmondta, hogy a tranzakció az elkövetkezendő öt évben is biztosítja a 25,25 százalékos állami tulajdonrész megőrzését a Richterben, ez pedig garantálja, hogy a Richter továbbra is "függetlenül, a magyar gazdasági érdekeknek megfelelően" működhessen, "hiszen az állami pakett blokkolhat egy ellenséges felvásárlási kísérletet is".

Hozzátette: a Richter nemzetgazdasági hozzájárulása 2012-ben 84,4 milliárd volt, amely adó- és járulékfizetést, beruházást, kutatás-fejlesztést és osztalékfizetést jelent, és a társaság - jelentős exporttevékenységének köszönhetően - szerepet játszik az export-import mérleg javításában is.

Polacsek Csaba is kiemelte, hogy kedvezően hatott az általános piaci környezet: csökkentek az általános kötvényhozamok, a befektetők pedig "megindultak" a részvény- vagy részvény típusú befektetések felé, ugyanakkor a piacon relatíve kevés volt az új kibocsátás.

Bogsch Erik kifejtette: Magyarország esetében fontos, hogy legyen egy olyan iparág - és a gyógyszeripar, amelyben a Richter jelentős hagyományokkal rendelkezik, ilyen -, amelynek fontos szerepe van a gazdasági növekedésben, az innovációban, és a kormánytól is jelentős támogatást kap. Elmondta, hogy a Richternél 2013-ban 44 milliárd forintot költenek kutatás-fejlesztésre, amely nem csak a régióban mondható jelentősnek; a k+f tevékenység gyakorlatilag teljes egészében Magyarországon zajlik.

A részvényesi struktúráról szólva Bogsch Erik kifejtette: az egyetlen lehetőség a hosszú távú befektetőre az állami szerepvállalás, a Richter stratégiája szempontjából biztonságot ad az állami tulajdonrész. Példaként említette, hogy a 2004-es korábbi tranzakció tette lehetővé 2005-ben a Richter számára a biológiai készítmények kutatás-fejlesztésének megkezdését.

A Richter vezérigazgatója szerint fontos, hogy jó befektetés legyen a Richter-részvény. Bogsch Erik elmondta, hogy 1994 óta nyereségük 25 százalékát fordítják osztalékfizetésre, és 2004-2013 között összesen 29 milliárd forintot fizettek csak az MNV-nek osztalékként, ez pedig nagyjából fedezetet nyújt arra a kamatkifizetésre, ami a kötvényeknél keletkezik.

(MTI, NGM)