Megkezdődött a visegrádi országok - Csehország, Lengyelország, Magyarország, valamint Szlovákia - kormányfőinek és Japán miniszterelnökének varsói csúcstalálkozója vasárnap kora délután.
A miniszterelnök szombat este Varsóba utazik, ahol részt vesz a visegrádi országok és Japán vasárnapi kormányfői csúcstalálkozóján - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.
"Túl vagyunk a nehezén, nem veszettünk emberéletet, komolyabb sérülés sem történt, és nincs tömeges kár", most a helyreállítás a következő feladat - jelentette ki Orbán Viktor szombaton Mohácson.
Több mint egymilliárd forintból fejlesztik Székkutas a szennyvízhálózatát, hatszáz házat kötnek a hálózatra, és szennyvíztisztítót is építenek - mondta Lázár János, a térség országgyűlési képviselője Hódmezővásárhelyen pénteken.
Egy magabiztos és cselekvőképes ország nagyszerű teljesítménye volt a dunai árvíz elleni védekezés - mondta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban, ahol beszélt arról is, hogy nem lenne szükséges az Európai Bizottság által kért ötödik alkotmánymódosítás.
Elsősorban Európa energiabiztonságával összefüggő kérdésekről tárgyalt Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár az Azerbajdzsáni Parlament Azerbajdzsáni-Magyar baráti tagozatának küldöttségével - tájékoztatta Varga Éva, az államtitkár sajtófőnöke az MTI-t.
A közutak és a vasútvonalak felszabadítását nevezte a legsürgősebb feladatnak az árvízi helyreállítási megbízottnak kinevezett Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató a csütörtöki, kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
Még mintegy ezer ember van kitelepítve a dunai árvíz miatt - mondta a kormányszóvivő csütörtökön, más témában tartott sajtótájékoztatóján a Parlamentben. Giró-Szász András közlése szerint előző nap kétszázan ismét visszatérhettek otthonaikba.
A kutatási és fejlesztési programok biztató jövőt ígérnek Magyarországnak - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) legmagasabb szintű adatközpontjának avatásán, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Wigner Fizikai Kutatóközpontjában.
Mélységesen felháborodva értesültünk arról az egészen elképesztő tényről, miszerint a magyar történelemkönyvekben is tanított, összesen 81 évig katonaként szolgált Skultéty László (születési nevén: Gábris László) magyar huszár zászlótartó újaradi temetőben lévő sírját a román hatóságok 2013. május 21-én megnyitották, holtteste maradványait exhumálták, és azt még aznap a szlovák légierő katonai gépe elszállította. Közlemény.