Magyarország nemcsak megtalálta a válságból kivezető utat, hanem a magyar emberek közös terveket is kovácsolnak a jövőre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Tamásiban, a város sportcsarnokának avatásán.
Orbán Viktor miniszterelnök és a kormánytagok délelőtt 10 órakor megtekintik a fertődi kastély központi, már felújított részét, majd 11 órakor az átadási ünnepségen mond beszédet a kormányfő. Az eseményről a kormany.hu élőben közvetít.
Az Egyesült Államokba irányuló magyar export növelése is téma volt Szijjártó Péternek, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárának washingtoni tárgyalásain.
Orbán Viktor hétfőn az Országgyűlésben, az azonnali kérdések és válaszok órájában neki feltett kérdésekre reagálva elmondta: semmi akadályát nem látja annak, hogy a parlamenti képviselők önkéntesen nyilatkozzanak a kettős állampolgárságukról, valamint beszélt arról is: vannak olyan önkormányzati tisztviselők, akik többet keresnek nála, de a kormánynak nincs lehetősége ezeknek a béreknek a csökkentésére.
Magyarország megmutatta az igazi arcát a dunai árvíz elleni védekezésben, kiderült, hogy amikor ember kell a gátra, akkor az ország egységes és erős – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben, ahol beszámolt az elmúlt napok árvízi védekezési munkálatairól.
A kormány az összes fontos agrárcsatát megnyerte – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, miután Győrffy Balázzsal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével megállapodást írt alá Budapesten.
Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt felszólal az Országgyűlés hétfői ülésén, a téma a dunai árvízzel kapcsolatos széles nemzeti összefogás lesz – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Orbán Viktor kormányfő vasárnap, a mártírhalált halt miniszterelnök Nagy Imre újratemetésének 24. évfordulóján Varsóban megkoszorúzta azt az emléktáblát, amely azon a téren található, ahol 1956-ban a lengyelek vért adtak, valamint pénzt és ruhát gyűjtöttek a magyar forradalmároknak.
Abe Sindzó japán miniszterelnök az Orbán Viktor magyar kormányfővel folytatott varsói tárgyalásán elismerését fejezte ki Magyarországnak azért a "fantasztikus összefogásért", amellyel elhárította az árvízveszélyt - közölte a magyar miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap.
Magyarország a legjobb pillanatban veszi át a visegrádi államok (Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia) együttműködésének elnöki posztját, mert az ország éppen most áll növekedési pályára - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Varsóban, a V4-Japán kormányfői csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatón.