Az elszámoltatás célja a politikai felelősségre vonáson túl az, hogy az adófizetőktől elvett milliárdokat visszajuttassuk az államkasszába – fogalmazott csütörtöki sajtótájékoztatóján Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos.
Bizakodásra ad okot, hogy augusztusban a munkaadók 44 ezer új állást jelentettek be, amely 62 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte szerdán a miniszterelnök szóvivője.
A szabadságot szimbolizálja számunkra ez a vonat – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Vasúttörténeti Parkban kedden, a „Totus Tuus – Egészen a Tiéd” – II. János Pál pápa emlékvonat Magyarországra érkezése alkalmából megrendezett sajtótájékoztatón.
A tervvel az a Kormány célja, hogy Magyarország legyőzze az Európában ismételten kialakuló válságot, valamint felgyorsítsa hazánk teljes gazdasági átalakulását – szögezte le Orbán Viktor az euróválság hatásainak kivédését szolgáló akcióterv ismertetésekor a parlamentben.
A nemzeti ügyek kormánya a jövőben is konzultációkra építi az ország kormányzását. Az egyaránt példátlanul sikeres alkotmányozási és szociális konzultáció után újabb és újabb fontos ügyekben fogjuk kikérni a magyar emberek véleményét.
Orbán Viktor miniszterelnök Barack Obama amerikai elnöknek vasárnap írott levelében emlékezik meg a tíz esztendővel ezelőtti brutális New York-i és washingtoni terrortámadások áldozatairól.
Az euróválság magyarországi hatásainak kivédését és a legnehezebb helyzetben lévő családoknak szóló megoldásokat tartalmazó akciótervet jelent be Orbán Viktor kormányfő a parlament hétfői ülésén.
A miniszterelnök szerint a kormány tovább fog menni az államadósság csökkentésének útján; Magyarországnak egy új világrendben kell sikeresnek lennie a válság után, ehhez az ország kiszolgáltatottságát okozó államadósságot kell csökkenteni - mondta a miniszterelnök szóvivője szombaton újságíróknak Kötcsén, a fideszes politikusok és jobboldali értelmiségiek zárt körű rendezvényén elhangzottakról.
Azt a célt tűztük magunk elé, hogy helyreállítjuk a magyar vadászat becsületét, és hathatós lépéseket teszünk a magyar vadászok vegzálásának megszüntetéséért - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Kalocsán az Országos Vadásznapon.
A kormányzás, a kabinetdöntések logikájának ismertetése, értelmezése lesz a dolga a hétfőn hivatalba lépő új kormányszóvivőnek. Giró-Szász András pénteken adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: azt tekinti feladatának, hogy közérthetően elmagyarázza az állampolgároknak, miért jó nekik, miért érdekük egy adott kormányzati lépés. A politológus közölte: lemond a Századvég-csoportnál betöltött ügyvezetői, igazgatótanácsi, kuratóriumi tisztségeiről. Beszélt arról is, nincs súrlódás közte és a kormányzati kommunikációs államtitkár között.