Szeptember 22-én nyitották meg Miskolcon az utóbbi évek legnagyobb szabású hazai Bosch beruházásának számító új autóipari gyártócsarnokot. A gyárépület egy év alatt 5,5 milliárd forint értékű beruházással valósult meg, sokszáz új munkahelyet teremt. Az átadó ünnepségen Orbán Viktor kijelentette: e befektetés megtestesíti a német iparosok Magyarországba vetett bizalmát.
A munka társadalmi megbecsülésére, munkaközpontú törvénykönyvre van szükség - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök, miután a munkaadói és munkavállalói szervezetek vezetőivel egyeztetett.
Az országvédelmi költségvetéssel megvédjük Magyarországot az euróválság hatásaitól és a megszorításoktól - fogalmazott a miniszterelnök szóvivője vasárnapi közleményében.
Molnár Csaba vasárnapi megszólalása azt bizonyítja, hogy az MSZP továbbra is a bankok oldalán áll, mint ahogyan tette azt a Gyurcsány-korszakban, amikor szocialista kormányok az emberek figyelmeztetése helyett arra biztatták őket, hogy adósodjanak el devizában - áll Szijjártó Péter közleményében.
A nemzeti ügyek kormánya kijavítja az előző kormányok hibáit, és hadat üzen az uzsorázásnak és a kiszolgáltatott helyzetbe került családokon élősködő bűnözőknek - fogalmazott közleményében Szijjártó Péter.
A 2011-es évhez képest összesen 750 milliárd forinttal javul majd Magyarország államháztartási egyenlege – fogalmazott Matolcsy György. A gazdasági miniszter az Országvédelmi Terv tíz sarokszámát ismertette Giró-Szász András kormányszóvivővel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ma az Országházban fogadta Teodorosz Pangaloszt, a Görög Köztársaság miniszterelnök-helyettesét.
December 31-ig lehet majd benyújtani az igényeket a devizahitelek rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztésére - közölte a miniszterelnök szóvivője csütörtökön újságírók előtt.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalában fogadta Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét. A kormányfő támogatásáról biztosította a vajdasági magyar közösség számára alapvetően fontos kérdések - az iskolák és az ösztöndíjak - kapcsán elindított kezdeményezéseket.
A miniszterelnök csütörtökön hivatalában fogadta Atifete Jahjagát, a Koszovói Köztársaság elnökét.