Semjén Zsolt tudomásul veszi az ELTE bizottságának hivatalos állásfoglalását, melynek alapján semmilyen intézkedés nem indul a szakdolgozata ügyében. Közlemény.
Az Európai Unió előtti kihívásokról, a magyar-német gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről, valamint a magyarországi német beruházások ösztönzéséről tárgyalt Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára csütörtökön Budapesten Philipp Missfelder Bundestag-képviselővel, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökségi tagjával, a CDU-frakció külpolitikai szóvivőjével.
Jövő szerdai ülésén a kormány rendezni kívánja három húsipari vállalat - köztük a gyulai - sorsát - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Budapesten, újságírók előtt.
A kormány kiemelten támogatja a városligeti fejlesztéseket, amelyek a következő uniós finanszírozási ciklusban elérhetik a 100 milliárd forintos nagyságrendet – jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön, az állatkert megújult főkapujának átadásán.
Jövő év január 1-jétől tíz százalékkal csökken a lakossági gáz és villamos energia ára - ismertette a kormány döntését a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Budapesten, újságírók előtt. Lázár János közölte azt is: jövő szerdán hagyja jóvá a kormány az E.ON gázüzletágának megvásárlását; kormányzati ellenőrzés alá kerülnek a stratégiai és a kereskedelmi gáztározók.
Giró-Szász András kormányszóvivő Maruzsa Zoltán felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkárral tart sajtótájékoztatót 9:30 órakor a kormány felsőoktatási koncepciójának elemeiről. A tájékoztatót a kormany.hu élőben közvetíti.
Tavaszra meg kíván állapodni a kormány az érintett önkormányzatokkal a települések adóságának rendezéséről - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán Egerben.
A kormány szerdai ülésén áttekintette a Gyulai Húskombinát, valamint a kaposvári és a pápai húsipari cég kérdését, és egyeztetést kezdeményez jövő hétfőre a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János és az adott települések önkormányzati vezetőivel a húsipari vállalatok problémáinak megoldása érdekében - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő az MTI érdeklődésére.
Megnyílt az első magyar kereskedőház szerdán Azerbajdzsán fővárosában.
A gáz- és villanyár 10 százalékos csökkentése feltételeinek kidolgozására kérte a kormány az illetékes minisztériumot a kormányszóvivő közlése szerint.