Eddig 1700 ötezernél kevesebb lakosú település önkormányzatának 80 milliárd forint összegű adósságát vállalta át az állam - közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Nyíregyházán.
Mindenki nyertese a folyamatnak - mondta a felsőoktatás átalakítása kapcsán Gíró-Szász András kormányszóvivő az M1 Az Este című műsorában szerdán.
A miniszterelnök szerint joggal állítható, hogy 2013 egy jól kezdődő év lesz, hiszen január 1-jével a bérek nőnek, a rezsiköltségek viszont csökkennek.
A felsőoktatásban az állam által finanszírozott felvehető hallgatók száma 2013-ban nem lehet kevesebb a tavalyinál, azaz 55 ezernél - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán Budapesten a kormány döntését követően, közölve: a pontszámokat a szaktárca karácsonyig nyilvánosságra hozza. Arról is döntött a kabinet: jövőre legalább 24 milliárd forinttal több jut a felsőoktatásra.
Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy ismét beidézte a szlovák rendőrség a magyar állampolgárságukat nyíltan vállaló lévai magyarokat, Dolník Erzsébetet, Kassai Gyulát és Gubík Lászlót.
A nyugdíjak a következő évben is megőrzik vásárlóértéküket - jelentette ki a miniszterelnök kedden az Idősügyi Tanács ülésén, a Parlamentben, ahol arról is beszélt, hogy a jövőben is lesznek olyan munkavállalók, akik a nyugdíjkorhatár elérése után maradhatnak a közszférában, az utánpótlásgondokkal küzdő ágazatokban. Orbán Viktor az elmúlt két és fél év átszervezései után jövőre növekvő gazdasági teljesítményre számít.
Azokra az évekre, amelyekre vonatkozóan költségvetéssel rendelkezik Magyarország, mindenhol deklaráltan három százalék alatt lesz a GDP-arányos államháztartási hiány, ezért az Európai Uniónak meg kell szüntetnie a túlzottdeficit-eljárást - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a HírTV Rájátszás című műsorában hétfőn.
A nemzetpolitikai stratégiai célokkal összhangban Magyarország Kormánya a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát kiemelt partnernek tekinti - jelentette ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Parlamentben, amikor fogadta Orosz Ildikót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökét és Brenzovics Lászlót, a Főiskoláért Alapítvány elnökét, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnökét. Közlemény.
A járási hivatalok vezetőinek a polgárok államát kell megtestesíteniük, ők lesznek "az állam emberei" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalvezetők hétfői kinevezési ünnepségén, Budapesten.
A dokumentumot Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, valamint Dunai Zoltán, a Stadler Rail Csoport országigazgatója írta alá hétfőn Budapesten.