Aggodalmának adott hangot a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára, politikai igazgatója vasárnap amiatt, hogy a hírek szerint ultraradikális csoportok indultak Nyugat-Ukrajna több megyéjéből Kárpátaljára.
A visegrádi országok (V4) elkötelezettek Moldova európai integrációja mellett, amelynek most, az ukrajnai események tükrében még nagyobb figyelmet kell szentelni - mondta pénteken telefonon az MTI-nek Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára, politikai igazgatója.
Takács Szabolcs politikai igazgató 2014. január 22-én megnyitotta a Visegrádon megrendezett V4+USA stratégiai tervezői konzultációt, amelyen a V4 országok stratégiai tervezői mellett David McKean, az amerikai külügyminisztérium stratégiai tervezésért felelős igazgatója is részt vett. Közlemény.
Takács Szabolcs helyettes államtitkár, politikai igazgató meghívására Albert Prenkaj, a koszovói külügyminisztérium politikai igazgatója 2014. január 21-én konzultációt folytatott a Külügyminisztériumban.
Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára, politikai igazgatója vezetésével 2014. január 21-én Budapesten találkoztak a Visegrádi Együttműködés (V4) és az Északi-balti Nyolcak (NB8) tagállamainak politikai igazgatói. Közlemény.
Takács Szabolcs helyettes államtitkár 2014. január 17-én fogadta Feszty Dánielt, a Kanadai Magyarok Országos Szövetségének (KMOSZ) elnökét budapesti látogatása során.
Az afganisztáni stabilizáció eddig elért eredményeinek továbbviteléhez legitim választásokra, regionális együttműködésre és a nemzetközi közösség figyelmére van szükség Takács Szabolcs, a külügyminisztérium helyettes államtitkára szerint, aki 2014. január 16-án az Afganisztánnal és Pakisztánnal foglalkozó Nemzetközi Kontaktcsoport (ICG) soros ülésén vett részt Újdelhiben.
Magyarország százezer eurós felajánlással támogatta az ENSZ szíriai humanitárius tevékenységét a világszervezet szerdai kuvaiti donorkonferenciáján, amivel Budapest demonstrálta elkötelezettségét a közel-keleti ország válságának rendezése iránt - hangsúlyozta Takács Szabolcs helyettes államtitkár.
Az afganisztáni elnökválasztás, a szíriai polgárháború lezárását célzó Genf-2 konferencia és az iráni nukleáris kérdés rendezése volt napirenden 2014. január 13-án az uniós tagállamok külügyi politikai igazgatóinak athéni tanácskozásán – közölte Takács Szabolcs helyettes államtitkár.
Takács Szabolcs a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért helyettes államtitkára, politikai igazgató 2013. december 19-én megbeszélést folytatott David Dondua georgiai miniszter-helyettessel, aki tárcaközi delegáció élén érkezett Magyarországra.