A Visegrádi Csoport és a Keleti Partnerség külügyminisztereinek 2014. április 28-29-i találkozója margóján Takács Szabolcs politikai igazgató informális munkareggeli keretében rövid megbeszélést folytatott Valeriu Chiveri-vel, a Moldovai Köztársaság Külügy- és Európai Integrációs miniszter-helyettesével.
Az ukrajnai válság is megmutatta, hogy Közép-Európa, ezen belül a V4-csoport számít az amerikaiak külpolitikai gondolkodásában - jelentette ki 2014 április 24-én az MTI-nek nyilatkozva Takács Szabolcs, aki az utóbbi napokban a visegrádi négyek (V4) diplomáciai tárcáinak politikai igazgatói és az amerikai partnereik közötti rendes évi politikai konzultációján vett részt Washingtonban.
Erről a hivatalos megnyitási ünnepségen részt vevő Takács Szabolcs helyettes külügyi államtitkár tájékoztatta az MTI-t. Emlékeztetett arra, hogy a főkonzulátust pénzügyi okokra hivatkozva 2009-ben záratta be a korábbi kormányzat.
A második Magyarország-Latin-Amerika Fórum előkészítése céljából Takács Szabolcs politikai igazgató 2014. április 11-én megbeszélést folytatott a budapesti latin-amerikai misszióvezetőkkel.
Az ENSZ Köztisztviselői Bizottságának tanácsadó testülete (Advisory Committee on Post Adjustment Questions - ACPAQ) 2014. április 7-14. között Budapesten tartotta éves közgyűlését. Közlemény.
Takács Szabolcs helyettes államtitkár, politikai igazgató meghívására 2014. április 9-10. között Budapestre látogatott Danilo Lubkivszkij, Ukrajna Magyarországért is felelős külügyminiszter-helyettese.
Takács Szabolcs helyettes államtitkár, politikai igazgató 2014. április 7-én találkozott a külügyi konzultációk céljából Magyarországon tartózkodó Mohammed bin Abdullah Al-Rumaihival, a katari külügyminisztérium államtitkárával. Közlemény.
Takács Szabolcs politikai igazgató, helyettes államtitkár 2014. április 3-án a Külügyminisztériumban fogadta az ötnapos rehabilitációs programra Magyarországra érkezett ukrán orvosok, ápolók és önkéntesek első 26 fős csoportját.
Takács Szabolcs helyettes államtitkár a Visegrádi csoport és a Keleti partnerség államai közötti együttműködés időszerű kérdéseiről beszélt a Demokratikus Átalakulásért Intézet (ICDT) éves konferenciáján 2014. április 3-án.
Takács Szabolcs helyettes államtitkár, politikai igazgató 2014. március 14-én megbeszélést folytatott David Bearfield-del, az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) igazgatójával.