Dr. Pesti Imre
kormánymegbízott, Budapest Főváros Kormányhivatala

    Születési hely, idő:
  • 1952-ben született Budapesten.
    Végzettség:
  • 1980-ban szerezte meg általános orvosi diplomáját a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen.
  • Belgyógyász és kardiológus szakvizsgát tett.
  • 2003-ban végzett a SOTE kétéves egészségügyi szakmenedzseri szakán.
    Munkahely:
  • Az egyetem után nyolc évig körzeti orvosként Galgamácsán, majd a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház kardiológiai osztályán dolgozott.
  • 1998-tól 2010-ig egészségügyi magánvállalkozást vezetett.
    Közéleti megbízatások:
  • 2006 óta országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának alelnöke. Szintén 2006 óta a Fővárosi Közgyűlés tagja, amelynek a 2010. évi önkormányzati választások után egészségügyi és szociális területért felelős polgármester-helyettesévé választották.
  • Tagja a Magyar Kardiológiai Társaságnak.
  • Több nemzetközi gyógyszerkutatás résztvevője volt.
  • 2004-ben egy önkéntes orvos csoport tagjaként részt vett a Srí Lanka-i szökőár okozta katasztrófa felszámolásában.
    Egyéb:
  • Nős, két gyermek édesapja.