Az Országgyűlés elfogadta a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény módosítását. A törvényességi felügyelet szabályainak módosítását elsősorban az időközben bekövetkező törvényi változások, valamint a 2012. január 1-től bevezetett törvényességi felügyelet intézményének egy éves tapasztalata indokolta. Közlemény.

A 2013. május 1-jén hatályba lépő szabályok értelmében lehetővé válik, hogy a kormánymegbízott legvégső eszközként kötelezettségvállalót jelöljön ki a polgármesteri hivatal vagy közös önkormányzati hivatal köztisztviselői közül, ezzel végre elkerülhetővé válik, hogy aláíró hiányában az önkormányzatok gazdasági működésében (pl. szociális segélyek, támogatások kifizetése) fennakadás legyen. A módosítások emellett  lehetővé teszik a társulások felügyeletei bírságolását is.

Miután az önkormányzati társulásokkal kapcsolatos törvényt év elejétől hatályon kívül helyezte az Országgyűlés, az új szabályoknak megfelelően az önkormányzati társulások működésére ki kellett alakítani a törvényességi felügyelet új szabályait. Ennek keretében a fővárosi és megyei kormányhivatal a társulási ülés összehívására, amely a társulás működése, illetve a társulás által nyújtott közszolgáltatásokat igénybe vevők ellátásának biztosítására nyújt elsődleges garanciát.

Módosultak a felügyeleti bírság megállapításával kapcsolatos eljárási szabályok is. A hatályba lépő rendelkezésekkel az Országgyűlés megerősítette, hogy a felügyeleti bírság kiszabására kizárólag a fokozatosság elve alapján és törvényi garanciák biztosításával kerülhessen sor. A felügyeleti bírság szabályainak változásával lehetőség nyílik arra is, hogy a jövőben a társulási tanács által megvalósított jogszabálysértés esetében ne a társulásban tagként résztvevő önkormányzatokat egyenként, hanem magát a társulást bírságolhassa meg a kormányhivatal.

Az új szabályozás – az önkormányzat működőképességének biztosítása érdekében –, kizárólag legvégső eszközként és a lehető legindokoltabb és legrövidebb időtartamra – felhatalmazást ad a kormánymegbízottnak arra, hogy a helyi önkormányzat kiadási előirányzata terhére fizetési kötelezettség vállalására jogosult személyt jelöljön ki az érintett önkormányzat polgármesteri hivatalának kötelezettségvállalásra képesítéssel rendelkező köztisztviselői közül.

A helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzésének helyreállításával egy hosszú ideig fennálló alkotmányellenes helyzet szűnt meg 2010-ben. 2012 áprilisától a fővárosi és megyei kormányhivatalok törvényességi felügyeleti főosztályai látják el az ellenőrzési feladatokat. A kormánypolitika fontos feladata az állam megfelelő, ésszerű és hatékony működtetése, ennek része az is, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott önkormányzati hivatalok és társulások törvényes, átlátható működését minden eszközzel igyekszik biztosítani. A törvénymódosítás a kormánymegbízott törvényességi felügyeleti jogkörét és annak eszköztárát továbbra is az önkormányzati önállóság tiszteletben tartása mellett szabályozza, kizárólag annak lehetőségét biztosítja, hogy a helyi önkormányzat működésében tapasztalt jogsértés a lehető leghatékonyabb módon – és elsősorban az önkormányzat önkéntes jogkövetését előtérbe helyezve – az önkormányzat és az általa nyújtott közszolgáltatások veszélyeztetése nélkül megszüntethető legyen.

(Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Sajtó Főosztály)