A Határon Átívelő Együttműködést Szolgáló Magyar-Szlovák Kormányközi Vegyes Bizottság magyar tagozatának tagjai dr. Szabó Erika államtitkár, a Vegyes Bizottság társelnöke meghívására találkoztak tegnap a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, hogy a soron következő Vegyes Bizottsági ülést szakmailag előkészítésék. Közlemény.

A 2012. október 18-ára tervezett  találkozón, amely Visegrádon lesz, olyan fontos témákat fognak érinteni, mint határon átnyúló infrastruktúra-fejlesztés, közösségi közlekedés, egészségügyi együttműködések lehetőségei, valamint az Európai Területi Társulások.

A magyar tagozat jelenlévő tagjai – a tárcák, valamint a helyi közigazgatás képviselői (Veresegyház, Nőtincs, Halászi és Pilisszentlászló polgármesterei), illetve az Országos Szlovák Önkormányzat képviselője – áttekintették a magyar-szlovák bilaterális kapcsolat, illetve a határmenti térség legfontosabb kérdéseit. A résztvevőkkel folytatott párbeszéd eredményeként meghatározták a soron következő ülés napirendi pontjait.

A Vegyes Bizottság célja a helyi és területi önkormányzatok és közigazgatási szervek közötti határ menti együttműködések segítése, az információcsere, valamint a jószomszédi kapcsolatok erősítése. Kiemelt célja, hogy megismerje és felkarolja az alulról jövő kezdeményezéseket, becsatornázva a Vegyes Bizottság munkájába, elősegítve azok megoldását.

(Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Sajtó Főosztály)