Vidékfejlesztési kérdésekről, népegészségügyi és fogyasztóvédelmi együttműködésről is tárgyalnak a Magyar- Ukrán Kormányközi Vegyes Bizottság 5. ülésén, Vaján - mondta Szabó Erika területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár szerdán, a Victor Baloga, Ukrajna rendkívüli helyzetének miniszterével tartott sajtótájékoztatóján.

Szabó Erika megerősítette: nem telepítenek ki magyarokat lakóházaikból az újraindítás előtt álló nagymuzsalyi aranybánya beomlás-veszélye miatt. Az ez ügyben tett intézkedéseket az államtitkár megköszönte Bayer Mihály ukrajnai nagykövetnek.

Szabó Erika (fotó: Pelsőczy Csaba)A lengyel-ukrán futball Európa-bajnokság kapcsán Szabó Erika elmondta: a magyar-ukrán határátkelőhelyek felmérése olyan súlyú volt, hogy Baloga miniszter úr személyesen járta be azokat. Az lenne a cél, hogy minél könnyebb és gyorsabb legyen a határon való átjutás - tette hozzá az államtitkár.

A politikus elmondta: az ülésen szó lesz közös vidékfejlesztési és mezőgazdasági együttműködésről is, valamint az M3-as autópálya meghosszabbításáról, melynek a vásárosnaményi szakaszát 2014-ig szeretnék átadni.

Viktor Baloga üdvözölte, hogy ismét összeül a bizottság, és olyan kérdéseket tárgyalnak meg, amelyek a határ két oldalán élő lakosságot érintik. Az EB-vel kapcsolatban elmondta: mindent megtesznek azért, hogy a szurkolók zökkenőmentesen tudják átlépni a határt. A vegyes bizottságról megjegyezte: minden problémás kérdést csak azután vesznek napirendre, miután már szakmai megbeszélésen átvizsgálták azokat.

fotó: Pelsőczy Csaba

Az ukrán állampolgárok vízumkönnyítésével kapcsolatban Viktor Baloga azt mondta: a rendszer napról-napra jobb, egyre többen jutnak vízumhoz. Miután Magyarország tagja az Európai Uniónak, ezért nem lehet csak magyar-ukrán viszonylatban tárgyalni ezt a kérdést. Az ukrán miniszter megnyitó beszédében kiemelte: reméli, hogy ez az együttműködés közelebb hozhatja Ukrajnát az Európai Unióhoz.

(kormany.hu)