Március 22-23-án Gödöllőn rendezték az Európai Területi Társulás (ETT) és többszintű kormányzás témájú konferenciát. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkársága rendezvényén a szakértők a határmenti, régiók közötti és transznacionális együttműködések lehetőségeit és jó gyakorlatait, valamint a többszintű és jó kormányzás modelljeit tárgyalták plenáris és szekcióülések keretében.

A konferencia első napja az együttműködések új kerete, az ETT mint jogi eszköz nyújtotta vívmányok tárgyalásával zajlott. Európában eddig 18 ETT alakult, és több tucat alapítása van folyamatban. Magyar önkormányzatok részvételével 6 ETT működik, melyek közül 4 magyarországi székhellyel rendelkezik.

Az uniós szabályozás felülvizsgálati szakasza a spanyol-belga-magyar trió elnökség idejére esik. Az eredményes felülvizsgálat érdekében a három ország által ellátott elnökség a Régiók Bizottságával és az Európai Bizottsággal összehangolta tevékenységét. A felülvizsgálat célja az elmúlt négy esztendő jogalkalmazási és gyakorlati kérdéseinek felmérése, az uniós szabályozás módosítását célzó javaslatok összegyűjtése. A szabályozási, valamint a gyakorlati tapasztalatok terén élenjáró volt a trió, így a felülvizsgálat során elnökségi rendezvények formájában összesítették tapasztalataikat.

fotó: Botár Gergely

A javaslatok összegzésére és a jó gyakorlatok bemutatására a magyar elnökség ideje alatt kerül sor, melyhez a konferencia nyújtott nyilvánosságot és közös szakmai fórumot.

A második nap témája a többszintű kormányzás volt, amelynek keretében a konferencia széles fórumot biztosított a szakértőknek a véleménycserére. Megvitatták, hogy a kormányzás egyes szintjeinek együttműködése milyen módon segítheti elő a hatékony feladatellátás módszerének további fejlődését. Szó esett az önkormányzatoknak a gazdaságfejlesztésben nyújtott szerepéről, valamint az önkormányzatok által megvalósított jó gyakorlatokról és tapasztalatokról.

fotó: Botár Gergely

A konferencián uniós intézmények (Régiók Bizottsága, Európai Bizottság, Európai Parlament), az Európa Tanács, tagállami ETT jóváhagyó hatóságok, helyi önkormányzatok és tagállami államigazgatási szervek magas és szakértői szintű képviselői vettek részt. A rendezvény zárásaként a résztvevők elfogadták a konferencia következtetéseit.

A konferencián elhangzott előadásokat a www.egtc.gov.hu internetes weboldalon olvashatják el.

(kormany.hu)