A járások kialakításának jelenlegi állásáról tartott előadást Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára szerdán, a Pest-megyei települések polgármesterei és jegyzői számára szervezett fórumon, Szentendrén.

A város önkormányzata által szervezett eseményen Szabó Erika hangsúlyozta: folyamatosan várnak a járások kialakításával kapcsolatban minden észrevételt, hiszen az ilyen nagy rendszereket csak közösen lehet kiépíteni.

Szabó Erika (fotó: Horváth Ernő)

A közigazgatásért felelős államtitkár elmondta, hogy a szétválasztott ügykörök közül, többek közt a jegyzőknél marad az építésügy, az anyakönyvi ügyek és a gyámügyek is.

A járási hivatalok vezetőinek kiválasztásáról szólva kifejtette: saját álláspontjuk az, hogy mindenképpen szakember legyen, valamint szem előtt tartották a költséghatékonyságot is, mivel tizennégy szakigazgatási szervet vonnak majd be. Mindenképp felsőfokú végzettséghez és öt év szakmai, vagyis közigazgatási gyakorlathoz kötnék a vezetői állás betöltését, amibe beletartozna az országgyűlési képviselői és a polgármesteri időszak is.

fotó: Horváth Ernő

Október 15-ig meg kell kötni a megállapodásokat a járási hivatalok és a települések között – emelte ki a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár; hozzátéve: ha még sincs megállapodás november 15-éig, akkor a kormánymegbízottnak kell döntenie, mégpedig azért, hogy a vitás ügyek mihamarabb bíróság elé kerülhessenek, és január 1-el beindulhasson a járási rendszer.

A járási hivatalok és a kormányablakok illetékességi körével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy igyekeznek az illetékességet a járásokhoz igazítani, de itt még egyeztetések folynak.

Az előadás, valamint a polgármesteri és jegyzői fórum után Szabó Erika, Dietz Ferenc polgármester és Tarnai Richárd kormánymegbízott, a Pest-megyei Kormányhivatal vezetője, közös sajtótájékoztatót tartottak.

fotó: Horváth Ernő

Dietz Ferenc polgármester a sajtótájékoztatón megfogalmazta, hogy jó volt látni milyen aktívak a polgármesterek, s hangsúlyozta: csak akkor lehet jól kialakítani a rendszert, ha széleskörű az együttműködés.

Szabó Erika a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy hála a hosszú egyeztetésnek, nem nagyon vannak már vitás kérdések, inkább a települések versengéséről van már szó.

Az eseményt itt az Önkormányzati.tv-n meg is tekintheti!

(kormany.hu)