2012. március 28-29. között a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vaján, a nagy történelmi múlttal büszkélkedő Vay Ádám Kastélymúzeum épületében tartották a Határon átívelő együttműködést szolgáló Magyar- Ukrán Kormányközi Vegyes Bizottság 5. ülését.

Az esemény vendéglátója a Bizottság Magyar Tagozatának elnöke, Szabó Erika asszony, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára volt. Az ukrán delegációt Viktor Baloga, Ukrajna Rendkívüli Helyzetek minisztere, a Bizottság Ukrán Tagozatának elnöke vezette.

A résztvevők áttekintették az ukrán állampolgároknak biztosítható vízumkönnyítés, kishatár átlépési támogatás helyzetét, továbbá a közúti és vasúti határforgalom ellenőrzéséről szóló megállapodás aláírásának lehetőségét. Kiemelt témaként az ukrán-magyar közös határszakasz ellenőrző pontjainak infrastrukturális helyzete, az új átkelőhelyek létesítésének, elektronikus jelzőtáblák, autópálya kapcsolatok javításának lehetősége jelent meg.

A környezetvédelmi témák között főkonzuli beszámoló hangzott el az aknaszlatinai sóbányát érintő kármentesítés eddigi tapasztalatairól, valamint szó esett a nagymuzsalyi aranybánya újraindításának körülményeiről is. A felek megvitatták a Duna Stratégia zászlóshajó-kezdeményezéseként beadott Tisza Vízgyűjtő Nemzetközi Bizottság koncepcióját.

Sor került az Európai Szomszédságpolitikai Kezdeményezés (ENPI) 2007-2013 közötti időszakára vonatkozó Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna Határon Átnyúló Együttműködési Program utolsó pályázati időszaka tapasztalatainak, a jövőbeli együttműködési lehetőség értékelésére.

A regionális együttműködés a két térség testvérvárosi kapcsolatain keresztül jelent meg. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal szakigazgatási szervei és a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal szakfőosztályai, megyei intézményei között szakmai kapcsolat áll fenn már most is. A regionális együttműködés új iránya lehet Nyíregyháza–Beregszász–Szatmárnémeti városok formálódó Európai Területi Társulása (EGTC). Zárásként a mezőgazdasági együttműködés helyi aktualitásai, illetve a turizmus kérdéskörének új lehetőségei kaptak hangsúlyt.

A Kormány kiemelten kezeli Ukrajnához fűződő kapcsolatainkat, mely Vegyes Bizottságok (gazdasági, vízügyi, katasztrófavédelmi, kisebbségi) szintjén zajló együttműködések aktivizálódásában, kiteljesedésében is tükröződik. Ezért három év szünet után 2011 szeptemberében újra összeült a határ menti Vegyes Bizottság. Az azóta eltelt időszakban aktív együttműködés jellemezte a Tagozatok munkáját, központi közigazgatási egyeztetésekre került sor, melyek alapvetően járultak hozzá az 5. ülésszak sikeréhez.

(kormany.hu)