A közigazgatás nagy léptékű átalakítása ezeken a helyszíneken válik valósággá – hangsúlyozta Szabó Erika területi közigazgatásért felelős államtitkár pénteken, miután megtekintette a békéscsabai kormányablakot.

Szabó Erika emlékeztetett: az országosan már huszonkilenc helyszínen működő ügyfélszolgálatok feladata, hogy az ügyfeleket minél gyorsabban, ügyfélbarátabban tudják kiszolgálni. Az államtitkár szerint a hasonló személyes látogatások mindig lehetőséget adnak arra, hogy a minisztériumban végzett munka eredményét a gyakorlatban is megtekinthesse.

Az államtitkár elmondta: január 1-je óta, először van lehetőség az egy helyen történő általános tájékoztatás igénybevételére. Szintén újdonság, hogy július elsején a köztisztviselők és kormánytisztviselők napján is nyitva tartanak az ügyfélszolgálatok.

fotó: Hornyák Dániel

Szabó Erika felhívta a figyelmet arra, hogy 2010-ben alkotmányozó felhatalmazást kapott a Kormány, amellyel minden olyan szervezeti átalakításra is lehetőséget kapott amellyel az állampolgárok életét könnyebbé teheti, hiszen – mondta el – a területi közigazgatás minden szintjén káosz volt és semmi nem szabott gátat, a túlburjánzó szervezeti egységek kialakításának. Ezért most a legfőbb cél, hogy az állam helyreállítsa a megrendült bizalmi viszonyt.

Az államtitkár a kormánymegbízottak feladatairól szólva elmondta: munkájukat jól végzik, átérezve a tizennégy szakigazgatási szerv integrációjának súlyát. Minden előzetes félelemmel ellentétben – folytatta -, kiválóak a tapasztalatok az ügyfélszolgálatok működését illetően. A munkatársak ügyfélbarát és udvarias szemléletmódjának köszönhetően számos pozitív visszajelzés érkezik az Államtitkársághoz.

2013 végére befejeződik az a folyamat mely az egyablakos ügyintézéshez vezet. Ehhez azonban komoly jogszabály változtatásokra és infrastruktúra fejlesztésre is szükség van, az utóbbiakat Európai Uniós források bevonásával tervezik megvalósítani.

A további célokról szólva Szabó Erika elmondta, hogy szeretnének közelebb kerülni az állampolgárokhoz, amelynek első lépcsője lesz a január 1-től bevezetésre kerülő járási rendszer és a járási hivatalok, melyek államigazgatási területi egységek lesznek. Ez – folytatta – közelebb visz minket az önkormányzati és állami feladtok hatékony szétválasztásához.

(kormany.hu)