A Magyar-Baden-Württembergi Vegyes Bizottság 2012. évi ülésén előirányzott szakmai együttműködés keretében, Magyarországra látogatott Prof. Erhard Trumpp, a Baden-Württembergi Járási Szövetség főtitkára. A kétnapos látogatás célja, hogy tájékozódjon a magyar Kormány területi közigazgatási reform során 2010 óta elért eredményeiről. Közlemény.

A főtitkárt Dr. Szabó Erika, a KIM területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára fogadta, aki ismertette a Jó Állam megvalósítása érdekében tett lépéseket, a területi államigazgatási szervek integrációjának tapasztalatait, és kiemelte a járási hivatalok felállítása során az önkormányzati érdekszövetségekkel lefolytatott konzultáció fontosságát. Erhard Trumpp ellátogatott a Budakeszi Járási Hivatalba, hogy a járási hivatalok gyakorlati tapasztalataival megismerkedjen, valamint a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének vezetőivel történő tárgyalás során betekintést nyert az önkormányzati érdekérvényesítés hazai tapasztalataiba is.

(Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)