A területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár hatáskörébe nem tartozik a polgármesteri hivatalokban foglalkoztatottak jogállásával, munkakörével kapcsolatos kérdésekben állásfoglalás kiadása. Éppen ezért a közbiztonsági referensek esetében is dr. Szabó Erika államtitkár asszony az illetékes Belügyminisztérium állásfoglalását közvetítette, ahogy az a Népszava által idézett levélből egyértelműen kiderül („állásfoglalást kértem a Belügyminisztériumtól”, az „Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság véleményének figyelembe vételével kialakított belügyminisztériumi álláspont”). Közlemény.

A kérdést egyébként konkrét önkormányzati megkeresés alapján továbbította a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért felelős kormánymegbízott a közigazgatási tárcához azzal, hogy a központi kormányzat a gyakorlatban nehézséget jelentő kérdéskörben jogszerű megoldási lehetőséget nyújtson.

(Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)