Május 18-21. között a magyar EU-elnökséghez kapcsolódóan rendezi meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Területi Kormányhivatalok Európai Szervezetének (EASTR) éves találkozóját Balatonszemesen és Siófokon.

Az EASTR 1993-ban jött létre azzal a céllal, hogy az európai országok minisztériumi és területi államigazgatási vezetőinek szakmai fórumot biztosítson. A szervezet elnöki feladatait jelenleg Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára látja el, aki ez év januárjában vette át az elnökséget Svájc Nord Vaudois kanton kormányzójától, Pierette Roulet-Grin-től.

A nemzetközi konferencia szervezői kiemelt érdeklődésre számítanak, miután a 2011. január 1-jével elindított magyarországi területi közigazgatási reform példaértékű Európában. Az Európai Unió tagállamai mellett Norvégia, Svájc, Ukrajna, Törökország, Marokkó, valamint az OECD képviselői vesznek részt a három napos rendezvényen.

A találkozó témái között kiemelten tárgyalnak a területi kormányhivatalok szerepéről a XXI. század kihívásainak kezelésében, szociális kérdések, katasztrófahelyzetek, strukturális reformok, finanszírozás, törvényességi ellenőrzés, a válságkezelés és egyéb más jelenségek tekintetében.

A tanácskozás magyar előadói ismertetik a magyar területi államigazgatás átalakításának elemeit is. A résztvevők személyesen megtekintik a Fejér Megyei Kormányhivatalt, amelynek mintáján keresztül megismerhetik a magyar kormányhivatalok működését, tájékoztatót hallhatnak a Jó Állam kialakításáról, a területi közigazgatás korszerűsítéséről és a létrejött magyar kormányhivatali struktúráról.

(kormany.hu)