Cegléden köszöntötte a kormányablakok 300 ezredik ügyfelét a területi közigazgatásért felelős államtitkár. Szabó Erika hangsúlyozta, hogy méréseik szerint csaknem 100 százalékos a kormányablakokat látogatók elégedettsége.

Hihetetlenül magas, 98 százalékos a kormányablakok ügyfeleinek elégedettsége – mondta pénteken, Cegléden Szabó Erika, miután köszöntötte a kormányablakok 300 ezredik látogatóját.

fotó: Horváth Ernő

A területi közigazgatásért felelős államtitkár - Tarnai Richárd  kormánymegbízottal és a város polgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatóján - emlékeztetett, hogy a kezdetekkor országszerte megnyílt 29 kormányablak a következő év végéig 300-ra duzzad majd. Ezeken a helyeken akár több ezer ügyfajtát intézhetnek az állampolgárok. Megjegyezte, hogy ennek érdekében már megkezdődött a munkatársak felkészítése, továbbképzése is.

Mint mondta, e hivatalok egyedülállóan ügyfélbarátok, hiszen a megnyújtott, reggel 8 órától este 8 óráig tartó nyitvatartási idő mellett nem pusztán ügyintézést bonyolítanak, hanem általános tájékoztatást is adnak, ráadásul információval szolgálnak a kormányzati szándékokról, például pályázatokról, vagy éppen a devizahiteleseket érintő kérdésekről is.

fotó: Horváth Ernő

Szabó Erika nyomatékosította, hogy az elérendő cél 2013 végéig a 300 helyszínen működő egyablakos ügyintézés.

(kormany.hu)