A tervek szerint 200-250 járási ügyfélszolgálat alakulhat meg 2013-ig annak érdekében, hogy az állam minél közelebb kerülhessen az állampolgárokhoz - fogalmazott Szabó Erika kedden, miután meglátogatta a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatalt és Kormányablakot.

A területi közigazgatásért felelős államtitkár emlékeztetett: rendet kellett tenni a helyi közigazgatás szintjén azért, hogy az állampolgárok érezzék, az állam értük működik.

fotó: Pelsőczy Csaba

2011. január 3. óta működnek a Kormányhivatalok, "az elmúlt fél év tapasztalata az, hogy a Kormányablakok és a Kormányhivatalok működése sikeres, a szakigazgatási szervek integrációja zökkenőmentesen lezajlott" - fogalmazott Szabó Erika.

A politikus kijelentette, 2013-ig alakulnak meg a Kormányhivatalok járási kirendeltségei.  Aláhúzta, előzetes kutatást végeztettek azzal kapcsolatban, hogy pontosan hány járási ügyfélszolgálatra van szükség az országban. Kifejtette: ennek alapján 200-250 ilyen kirendeltség felállítása lenne optimális, a feladatok elosztásáról - jegyezte meg - még folynak a tárfgyalások a Belügyminisztérium illetékeseivel. A hatáskörök tisztázását követően kerülhet sor a homogén, áttekinthető működésű járási államigazgatási szint kialakítására, amely lehetőséget teremt arra, hogy az ügyfelek, hatósági ügyeiket lehetőség szerint egy helyen intézzék.

fotó: Pelsőczy Csaba

Vinnai Győző, a Szabolcs - Szatmár - Bereg Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja rámutatott: a cél az, hogy ügyintézés miatt 15-20 kilométernél távolabb senkinek ne kelljen utaznia. Ennek értelmében a nagyobb városokban létesülhetnek majd a járási ügyfélszolgálatok.

(kormany.hu)