A járási hivatalok felállítása az utolsó előtti lépés volt, az államigazgatás teljes átalakítása a kormányablakok országos rendszerének létrehozásával az év végéig befejeződik - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára Móron, a járási hivatal felújított épületének szerdai átadásán.

Szabó Erika hangsúlyozta: a járási hivatalok a települési önkormányzatoktól az államigazgatási feladatok 40 százalékát és mintegy tízezer dolgozót vettek át, így összesen 17 ezren dolgoznak majd a járásoknál.

A kormány kiemelt célja az állampolgárokat jól szolgáló államigazgatási rendszer kialakítása, ez a járási hivatalok részeként működő kormányablakok felállításával lesz teljes. Infrastruktúrájukat uniós források felhasználásával biztosítják majd - tette hozzá.

Dorkota Lajos kormánymegbízott elmondta: kilenc járást alakítottak ki Fejér megyében, a hivatalokban 706-an dolgoznak. Közülük 417 főt vettek át a települési önkormányzatoktól, ők új munkahelyükön kezdték meg a munkát.

(MTI)