A közigazgatás lényeges átalakítása történik most, létrejöttek a megyei közigazgatási hivatalok, megalakultak a kormányhivatalok, amelyek 14 szakigazgatási szervet integrálnak – fogalmazott előadásában Szabó Erika, a TÖOSZ polgármesteri fórum sorozatának keretében Cserkeszőlőn, csütörtökön.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) szervezésében megtartott fórumon Szabó Erika hangsúlyozta: a kormányhivatalok anyagi szempontból is beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, mivel jóval olcsóbb a működésük. Az önkormányzatoknál lévő közszolgálati feladatokat 20 év után veszi vissza az állam, méghozzá úgy, hogy nagyobb hangsúlyt kaphassanak a helyi ügyek – mutatott rá a területi közigazgatásért felelős államtitkár, példaként hozzátéve, hogy a megye is új feladatot kap: a területfejlesztést.

fotó: Pelsőczy Csaba

2013. január 1-jén a járások létrehozásával indul az év. Cél, hogy az év végére elinduljon az egyablakos ügyintézés. Minden olyan településen lesz kormányablak, ahol eddig okmányiroda működött – nyomatékosította, hozzáfűzve: a régi okmányirodákat lehetőség szerint felfejlesztik kormányablakokká. A kormányablakok diplomával rendelkező munkatársai egyéves továbbképzéssel külön szakmát kapva kormányhivatalnokok lesznek.

Szabó Erika (fotó: Pelsőczy Csaba)

Szabó Erika arról is tájékoztatott, hogy akik eddig az okmányirodákban dolgoztak, azok most köztisztviselőből kormánytisztviselővé fognak válni. Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a kistelepüléseken élőknek nem kell majd bemenni a járási központokba, mert munkatársat, vagy közös munkatársat alkalmaznak majd helyben a jelenlegi tervek szerint.

(kormany.hu)