Az országban elsőként írt alá megállapodást járási hivatal felállításáról a Pest Megyei Kormányhivatal és a nagykőrösi önkormányzat csütörtökön a városban - közölte a kormányhivatal az MTI-vel. Az okirat hitelesítői, Tarnai Richárd megyei kormánymegbízott és Czira Szabolcs (Fidesz) polgármester arról állapodtak meg, hogy januártól 22 önkormányzati köztisztviselő folytatja munkáját a járási hivatalban - áll a közleményben.

Rögzítették, hogy a feladatok átvételével az állam ingyenes használati jogot kap a várostól a 600 négyzetméternyi, nemrégiben felújított irodahelyiségre a polgármesteri hivatal melletti épületben. Tarnai Richárd az eseményen arról beszélt, hogy a járási hivatalok a megyei kormányhivatalok kirendeltségeként az államigazgatási ügyek intézésében nyújtanak segítséget az állampolgároknak 2013. január 1-jétől, önkormányzati feladatokat nem vesznek át. Kitért arra is: az ügyintézésre a járási hivatalok részeként működő, hétfőtől péntekig 8 órától 20 óráig nyitva tartó kormányablakokban lesz lehetőség, amelyek 2013 végére nyílnak meg országszerte mintegy 300 helyszínen.

Jelenleg Pest megyében 3 kormányablak működik: Cegléden, Vácon és Érden, de minden olyan településen, ahol most okmányiroda található, lesz egyablakos ügyintézés - hangsúlyozta a kormánymegbízott.

Mint írták, Pest megyében a nagykőrösi mellett még 17 járási hivatal kezdi meg működését jövő év elejétől, és októberben megkötik az érintett települési önkormányzatokkal az átadás-átvételről szóló megállapodásokat. Ahogy a kommünikében olvasható, a területi közigazgatás átalakításának legfőbb célja, hogy az állampolgárok egyszerűbben és gyorsabban intézhessék el az ügyeiket.

A részletes szabályozást ismertetve a közleményben azt írták: az államigazgatási feladatok átvételével az azok ellátásához szükséges ingó és ingatlan vagyonra az állam ingyenes használati jogot kap. A kormányhivataloknak a járási hivatalhoz kerülő köztisztviselőkről, az ingyenes használatba vett ingatlan és ingó eszközökről megállapodást kell kötniük az önkormányzatokkal. A járások kialakításának elveiről és az előkészítés feladatairól tavaly szeptember 1-jén döntött a kormány, az Országgyűlés idén június 25-én fogadta el a törvényt. 2013 januárjától országszerte 175 járási, a fővárosban pedig 23 kerületi kormányhivatal kezdi meg működését. A legtöbb járási székhely (18) a legnagyobb lélekszámú Pest megyében lesz.

A járási hivatalok az államigazgatási ügyeket veszik át a kerületektől, tehát ezekben intézik majd a gyermekvédelmi, gyámügyi és szociális ügyeket, ide tartoznak majd az okmányirodák, továbbá a munkaügyi és népegészségügyi kirendeltségek, összesen körülbelül 80 ügykör.

(MTI)