Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
Dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára ma délelőtt hivatalában fogadta Dragan SAMARDŽIĆ altengernagyot, a Montenegrói Fegyveres Erők Vezérkar főnökét.
Hende Csaba honvédelmi miniszter és norvég partnere, Espen Bart Eide védelmi miniszter jelenlétében írták ma alá Oslo-ban a Honvédelmi Minisztérium Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal, valamint a Kongsberg Defence and Aerospace norvég hadiipari vállalat közötti - katonai URH rádiók beszerzéséről és szállításáról szóló - 2003-ban megkötött szerződés módosítását. Közlemény.
Az Északi Regionális Parancsnokságtól (RC N), Mazar-e Sharifból érkezett két oktató a Camp Pannoniába, hogy három napon át a harctéri helyszínelés fortélyait oktassa az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) tűzszerészeinek.
A „MAGLITE” Többnemzeti Összhaderőnemi Logisztikai Gyakorlat célja, hogy felkészítse a logisztikai területen tanulmányokat folytató tiszteket - a béketámogató műveletekben - a többnemzeti törzsekben várható feladatok végrehajtására. Idén június 18-21. között rendezték meg, immár harmadik alkalommal az MH Altiszti Akadémián.
A Magyar Honvédség összesen nyolc katonával – az MH Támogató Dandár és az MH Bakony Harckiképző Központ Szimulációs Gyakorló- és Kiképző Központjának kijelölt állományával – vett részt június 3–23. között a NATO Összhaderőnemi Kiképző Központjában - a lengyelországi Bydgoszcz-ban - a CWIX-gyakorlaton.
Háromnapos hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodik Dragan SAMARDŽIĆ altengernagy. A Montenegrói Fegyveres Erők Vezérkar főnökét a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren Szabó László dandártábornok, a Honvéd Vezérkar kiképzési csoportfőnöke fogadta június 24-én. (Frissítve 2012.06.26.)
Ha megadjuk a végtisztességet minden elesett katonának, létrejöhet a béke bennünk is, mert a hősi halottak sírjai a béke követei. A Don és a Volga, az Odera és a Spree partján, Budaörsön s Gyimesbükkön is – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter azon a megemlékezésen, amelyet június 23-án, szombaton tartottak a Budaörs és Budakeszi határán lévő német−magyar katonai temetőben, a sírkert létrehozásának tizedik évfordulóján.
Kilencvenkilencedik születésnapja alkalmából emléktárgyat ajándékozott vitéz Szende László nyugállományú ezredesnek Hende Csaba. Az elismerést a honvédelmi miniszter június 23-án, szombaton délelőtt adta át.
Büszkék lehetünk a magyar különleges műveleti katonák kitartására, állhatatosságára és képességeire – mondta dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök június 22-én, pénteken Budapesten, a „Különleges Műveleti Erők” című kiállítás megnyitóján.
Az idén NATO CREVAL ellenőrzésre készülő – az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 62. lövészzászlóaljának bázisán megalakult - MH ZHCS (Magyar Honvédség Zászlóalj Harccsoport) katonái harcászati kiképzéseken vettek részt. Ezen a héten három különböző helyszínen folyt a gyakorlás.