Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
A Német Légierő Objektumvédelmi Ezred katonái - Senne Karsten százados vezetésével - az MH Támogató Dandár budaörsi úti laktanyájába érkeztek két hétre június 12-én. A küldöttség látogatásának célja a budaörsi német temető - a második világháborúban elesett és eltemetett katonák - síremlékeinek karbantartása volt.
Az elmúlt héten befejeződött a tizenegy nemzet katonáinak részvételével végrehajtott 23. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban. A kiképzési részleg tisztjei és altisztjei számára június 25-én, hétfőn három újabb felkészítés kezdődött meg.
Idén a NATO CREVAL ellenőrzésre készülő MH Zászlóalj Harccsoport felkészültségéről tartottak konferenciát június 26-án az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében. A felmérésen ellenőrzött harccsoport alapját a dandár alárendeltségében lévő 62. lövészzászlóalj adja.
Az első világháború óta hagyományosan június 27-én a lövészek a védőszentjüket, Szent László királyt ünneplik. Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport lövészkatonái tisztelegve ennek az emléknek háromnapos lövészeten vettek részt.
Júniusban az EUFOR Többnemzeti Zászlóalj (Multinational Battalion – MNBN) alárendeltségébe tartozó századok tömegkezelési műveletek begyakorlását kapták feladatul.
VIP-napot tartottak a MAGLITE 2012/1 (St. Margareth Logistic Information Training Exercise) Multinacionális Összhaderőnemi Logisztikai Gyakorlaton június 20-án az MH Logisztikai Ellátó Központ Lehel úti bázisán.
Június 28-án a késő délutáni órákban - Pol-e Khumri város legforgalmasabb csomópontján - egy üzemanyagot szállító tankerre helyezett mágneses bomba felrobbant. A kérésre Somogyi János alezredes, parancsnok az MH PRT-12. kontingens gyorsreagálású csoportjával és tűzoltó részlegével a helyszínre sietett, de addigra helyi biztonsági erők, illetve a tűzoltók megfékezték a tüzet.
A Magyarország légterének védelméért felelős Gripen vadászgépek ügyeletesének a mai napon éles riasztásra kellett a levegőbe emelkednie. A készültségi feladatot Kecskemétről ellátó gép 10 óra 44 perckor kapott alfariasztást az olaszországi CAOC 5 parancsnokságról, mivel két kisebb repülőgép engedély és repülési terv nélkül lépett Ausztria felől a magyar légtérbe. Közlemény.
Fodor Lajos, a honvédelmi tárca közigazgatási államtitkára a magyar – svéd hadiipari együttműködés fontosságát hangsúlyozta a Svédországban folytatott tárgyalásain június 27-én. Közlemény.
Minden területen fontos a kiszámíthatóság, de különösen fontos ez a honvédelmi költségvetés esetében – hangsúlyozta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára június 29-én, a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslat vitájában.