Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
Jó lenne elérni, hogy minden gyermek fejében ott legyen a honvédelmi tudat. Ezen keresztül erősíthetjük a hazaszeretet érzését és a nemzeti önbecsülést – fogalmazott Dr. Simicskó István. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára ezt az „Egy nap a honvédelemért – Gödöllőn” elnevezésű védelmi napon mondta a gödöllői Madách Imre Szakközépiskolában május 27-én, pénteken.
Címzetes főiskolai tanári címmel tüntette ki a Kecskeméti Főiskola szenátusa Simicskó Istvánt. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az erről szóló oklevelet május 26-án, csütörtökön vette át Kecskeméten dr. Danyi Józseftől, a főiskola rektorától.
A magyar-szerb katonai kapcsolatok rendezettek, amelyet a nyíltság és a konstruktivitás jellemez- hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter Dragan Sutanovac szerb védelmi miniszterrel történt megbeszélés után a Honvédelmi Minisztériumban.
Dálnoki András maradandó emléket hagyott maga után: dicsőséget szerzett a dandárnak, az egész Magyar Honvédségnek, a Magyar Köztársaságnak - búcsúztak katonai tiszteletadással az Afganisztánban hősi halált halt szakaszvezetőtől, posztumusz hadnagytól május 26-án Nyírmeggyesen.
Az afganisztáni konvojbaleset legsúlyosabb sérültjének állapota is stabil, tudati funkciói javulást mutatnak. A másik – többszörös csonttörést szenvedett – sérült hétfőn sikeres műtéten esett át, rehabilitációja megkezdődött. A május 17-én történt tragédia körülményeinek kivizsgálása tovább folytatódik.
A honvédelmi tárca, ahogy eddig is, ezután is felelősséggel viseltetik e patinás sportegyesület jövője iránt- erősítette meg dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a BHSE társadalmi elnöke a Budapesti Honvéd Sportegyesület közgyűlésén.
Egyhetes közúti kommendáns és forgalomszabályzó tanfolyamot rendeztek Kaposváron, a MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezrednél. Az ország különböző katonai szervezetétől érkezett honvédeknek „éles” helyzetben, városi forgalomban is bizonyítaniuk kellett. A kiképzésen összesen tizenkét katonai szervezettől hatvanhatan vettek részt.
Hét katonatiszt végezte el sikeresen a harmincöt órás repülőkiképzést. A kanadai repülőgépvezető képzésre készülő hadnagyok vizsgáztak a közelmúltban az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison.
Az idei esztendő legfontosabb feladatait a nyugdíjpénztári intézményrendszer számára radikálisan megváltozott gazdálkodási körülményekhez való gyors alkalmazkodás, illetve a törvényben előírt magánpénztári intézkedések ütemezett, pontos és jogszerű végrehajtása jelenti- hangzott el a „HONVÉD” Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár küldöttközgyűlésén, illetve közgyűlésén május 24-én.
Több százan kísérték utolsó útjára az Afganisztánban hősi halált halt Róth Orsolya őrmestert, posztumusz hadnagyot május 24-én, a Fejér-megyei Besnyőn. A szertartáson részt vett Hende Csaba honvédelmi miniszter, dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, Kovács József vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, valamint L.Simon László országgyűlési képviselő, a Parlament Kulturális Bizottságának elnöke.