Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
Hende Csaba honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke hétfőn délután lerótta kegyeletét a Sándor-palota déli bejáratánál felállított emlékezési helyen a volt köztársasági elnökre, a Magyar Honvédség egykori főparancsnokára emlékezve.
Ha hívő a katona, akkor megerősödve, teljes lelki erejében és meggyőződésében tudja szolgálni a hazát!- hangsúlyozza dr. Simicskó István. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kilencvenfős magyar csoport tagjaként vett részt az 53. Nemzetközi Katonai Zarándoklaton, Lourdes-ban.
Ünnepélyesen esküszöm, hogy a Magyarország alkotmányos állami folytonosságát megtestesítő Szent Koronát minden körülmények között, minden veszélytől megóvom és állhatatosan őrzöm, illetéktelen kézre jutását életem árán is megakadályozom - hangzott az eskü szövege ma az Országházban. Hatvanhat év után ismét a Magyar Honvédség vigyázza a Szent Koronát, miután a katonák átvették az ereklye őrzését a Köztársasági Őrezredtől az Országház Kupolacsarnokában.
Javában tart az MH Tartományi Újjáépítési Csoport tizenegyedik váltásának hathetes felkészülése az afganisztáni misszióra. A tervezett állomány közel háromszáz fővel május 23-án kezdte meg a kiképzést, amely elméleti és gyakorlati elemekből áll. A katonák nagy része az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóaljból érkezett.
Hőseink példája bizonyítja, ha összefogunk ebben a hazában, a nehézségeken könnyebben tudtunk túljutni- hangsúlyozta dr. Simicskó István. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a kiskunlacházi református templomban tartott istentiszteleten vett részt, amelyen a hősökért mondtak imát.
A karddal történelmet faragó hőseinknek köszönhetjük, hogy ma itt lehetünk és van hazánk- emelte ki beszédében Hende Csaba azon az ünnepségen, amelyet Balatonfűzfőn, a Jézus Szíve Plébániatemplom udvarán tartottak vasárnap. A honvédelmi miniszter koszorút helyezett el a templom falán lévő emléktábláknál.
Bizonyos vagyok benne, hogy ha emlékezünk hőseinkre, ha megismerjük sorsukat, és felfedezzük a magunk számára is mindazt, amit megtettek a magyar nemzetért, hatalmas kincsekre lelhetünk - hangsúlyozta a Magyar Hősök Emléknapján mondott ünnepi beszédében a honvédelmi miniszter.
Hatvanhat esztendő után újra a magyar katonahősökért szólt a szentmise a Budavári-Nagyboldogasszony Plébániatemplomban. A Hősök emléknapjának előestéjén, május 28-án a budavári Mátyás-templomban a Katolikus Tábori Püspökség és a Keresztyén Katonák Szövetsége szervezésében mutattak be szentmisét, amelyet ökumenikus megemlékezés követett.
Nagyon fontosnak tartom, hogy az egész nemzet újra felfedezze a honvédelem ügyének fontosságát és jelentőségét - mondta Hende Csaba a Hősök napja rendezvénysorozat szombati ünnepségén, Székesfehérváron.
A katasztrófa napján a katonák megjelenése nyugtatta meg leginkább a helyieket - jelentette ki Tili Károly. Kolontár polgármestere ezt a honvédelmi tárca katasztrófavédelmi szolgálatot adó és katasztrófavédelemmel foglalkozó állományának egynapos továbbképzésén mondta, amelyet a Honvédelmi Minisztérium Tervezési és Koordinációs Főosztálya és a HM Védelmi Hivatal szervezett közösen május 26-án.