Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
Kiváló és nagyszerű utódoknak a nyomdokaiba léptek, legyenek méltóak és büszkék a hatvanhat évvel ezelőtti testőrségre- fogalmazott Kun Szabó István dandártábornok. Az MH Támogató Dandár parancsnoka a Honvéd Palotaőrség leendő katonáit köszöntötte a kiképzésük kezdetén.
Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport hivatalos meghívást kapott a Pol-e Khumri városon keresztül folyó vízelvezető csatorna partján épült térdfal hivatalos átadó ünnepségére.
A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény katonai nemzetbiztonsági szolgálatok összevonásával kapcsolatos módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról szóló javaslat elfogadása esetén a jelenlegi két katonai biztonsági szolgálat helyébe egy egységes, integrált szervezet lépne.
A szeptemberi bemutatkozó látogatás után ismét az MH 5. Bocskai Lövészdandárnál járt Kriston István törzszászlós, a Honvéd Vezérkar MH vezénylő zászlósa. A tiszthelyettes és kísérői ezúttal a hajdúhadházi kiképzőbázison is körülnéztek.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfői utasítását követően Hende Csaba honvédelmi miniszter azonnal intézkedett a Magyar Honvédség két AN-26-os szállítógépének készenlétbe helyezésére.
Az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred telephelyszolgálatot adó katonái tűzoltással egybekötött elméleti és gyakorlati felkészítésen vettek részt Székesfehérváron.
Az MH Központi Kiképző Bázis - az 1956-os forradalom és szabadságharc 55. évfordulóján - két eseménnyel emlékezett a hősökre Szentendrén.
Új alapokra épülő egészségügyi kiképzési és ismeretbővítő foglalkozást kezdett meg az MH Tartományi Újjáépítési Csoport kijelölt személyi állománya az egészségügyi tiszt vezetésével. Az eljárások alkalmazásszintű begyakorlása a műveleti területen szolgáló katonákat képessé teszi – fokozott pszichikai igénybevétel esetén - a harctéri életmentő beavatkozások alkalmazására.
Életed és halálod emberségednek és a kor embertelenségének példája – olvasható a Mansfeld Péterről elnevezett park emlékművén, Budapesten. Itt emlékeztek a forradalom hőseire és legfiatalabb áldozatára november 4-én, pénteken. Az eseményen beszédet mondott Hende Csaba. A honvédelmi miniszter ezt megelőzően részt vett az 56-os forradalom áldozatainak emlékére rendezett szentmisén a Mátyás-templomban.
Az első világháborús magyar halottak emlékére szervezett ünnepségen és szentmisén vett részt dr. Simicskó István Olaszországban. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára hivatalos látogatáson a szicíliai Vittoria városában tartózkodik november 1–4. között.