Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
Meggyőződésem, hogy hozzáértő, elkötelezett munkával, az élet tiszteletével, az értékek megbecsülésével lehet csak alkotni, s ami még ennél is több élni, valóban élni-hangsúlyozta Hende Csaba november 11-én, a budapesti Stefánia Galériában. A honvédelmi miniszter két kortárs alkotó, Munkácsy-díjas művész kiállítását nyitotta meg.
A Hungexpo területén első alkalommal rendezték meg a Service Expo szakkiállítást, amelyen a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. is részt vett. A cég standján a látogatók találkozhattak a magyar fejlesztésű Ikran elnevezésű pilóta nélküli felderítőgéppel is.
A hadisírok gondozásának kereteit megállapító jogszabály hatályba lépésével és az elesettek nyughelyeiről szóló információkat tartalmazó honlap elindulásával több évtizedes adósságot törleszt Magyarország – hangsúlyozta Hende Csaba. A honvédelmi miniszter a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság X. Kegyeleti Konferenciáján mondott beszédet november 11-én, Budapesten.
Földmunkák végzése közben került elő egy német aknavető gránát Nyíradonyban, a környéken útlezárásokkal és kitelepítésekkel is számolni kell. Közlemény.
Az elmúlt hónapokban a nemzetközi szervezetek figyelme a feszült észak-koszovói helyzetre irányult. Óriási feladattal kell szembenéznie a KFOR-nak: az alapfeladat a mozgásszabadság biztosítása, amelyet a feszültség továbbterjedése nélkül kell végrehajtani.
Magyarország érdekeit leginkább egy befelé az integrációt erősítő, kifelé a nyitottságát megőrző, demokratikusan, átláthatóan és hatékonyan működő Unió szolgálja- fogalmazott Hende Csaba Bécsben. A honvédelmi miniszter „Magyarország az Európai Unióban” címmel tartott előadást a Collegium Hungaricum épületében november 10-én.
1944 novemberében a Szent Koronával együtt az ezeréves magyar állam menekült Veszprémbe. Az itthonléte alkalmával megerősítette azt a hitünket, hogy a magyar nemzet minden csapást kibír – hangsúlyozta dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes november 10-én, csütörtökön a veszprémi Szent Korona-emlékmű ünnepélyes koszorúzásán.
Első alkalommal gyakorlatoznak együtt svéd és magyar felségjelű Gripenek. A svéd légierő F7-es századának és az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Puma századának pilótái a tervek szerint harminchárom-harmincöt felszállást hajtanak végre, elsősorban védekező és a támadó légi harcot gyakorolják november 9-16. között Kecskeméten.
Az Afgán Helyi Rendőrség programjának fontosságáról tájékoztatta a közvéleményt közös sajtótájékoztatóján Baghlan tartomány kormányzója, az Afgán Nemzeti Haderő 3. zászlóalj parancsnoka, valamint a Tartományi Újjáépítési Csoport 11. váltásának parancsnoka Afganisztánban.
Nyolcvanhét újonc katona vonult be november 8-án a szentendrei MH Központi Kiképző Bázisra, hogy megkezdje alapkiképzését.