Nagy Imréről és mártírtársairól emlékeztek meg vasárnap reggel a Parlament melletti Vértanúk terén. A mártírhalált halt miniszterelnök szobra előtt fejet hajtott Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
Németh Zsolt reményei szerint Magyarországon az anyaországi felelősségtudat tovább fog erősödni a jövő évi választások után, amikor a határon túli nemzeti közösségeknek már képviselői is lesznek a parlamentben.
Nemzeti Tehetség Program Információs Napot tart június 13-án az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a sikeresebb pályázás elősegítése és megkönnyítése érdekében. A rendezvényen részt vett Sipos Imre, köznevelésért felelős helyettes államtitkár, Dr. Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója, valamint Csete Örs, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő főigazgatója.
Közlemény.
Szerdán és csütörtökön Zágrábban ülésezik a Roma Integráció Évtizede Program 2005–2015 (RIÉP) aktuális Nemzetközi Irányítóbizottsága, amelynek során Horvátország átadja a soros elnökséget Montenegrónak. A 12 partnerország és a megfigyelő státuszú résztvevők megtárgyalják a 2012-es eredményeket, és egyeztetni fognak a program 2015 utáni jövőjéről is. Magyarországot Kovács Zoltán, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára képviseli.
Közlemény.
Magyarország megmutatta az igazi arcát a dunai árvíz elleni védekezésben, kiderült, hogy amikor ember kell a gátra, akkor az ország egységes és erős – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben, ahol beszámolt az elmúlt napok árvízi védekezési munkálatairól.
Nincs titkos szövegváltozata a földforgalmi törvénynek, csupán készül a zárószavazás előtti módosító javaslat, amelynek a kormányzati egyeztetése még tart. Közlemény.
A büntetés-végrehajtás árvízi helyreállítás során elvégzett feladatairól tartott sajtótájékoztatót Komáromban Bakondi György, az OKF vezetője, Schmehl János, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának helyettese, Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott.
A kormány az összes fontos agrárcsatát megnyerte – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, miután Győrffy Balázzsal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével megállapodást írt alá Budapesten.
Június 17-étől lehet pályázni a LEADER Program összesen 30 milliárd forintos támogatására a forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2013. augusztus 31-én 18:00 óráig. A kérelmeket elektronikus úton kell benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A pályázatot harmadszor hirdette meg a Vidékfejlesztési Minisztérium. Közlemény.
A magyar társadalom rengeteget tett a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszűnésért, az eredményt azonban "meg is kell tartanunk, meg is kell védenünk", ennek érdekében hozott intézkedéseket a kormány a parlamentnek – jelentette be Giró-Szász András hétfőn. Varga Mihály ismertette a konkrét intézkedéseket: a tranzakciós illeték, a vállalkozások távközlési adója és a bányajáradék emelését, valamint az egészségügyi hozzájárulás kiterjesztését.