RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Még két hétig pályázhatnak élettörténeteikkel a 60 év felettiek az „Életünk” pályázaton

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2013. június 18. 14:11

Július 4-ig nyújthatják be élettörténeteiket azok, akik betöltötték 60. életévüket. A két hét múlva záruló pályázat folytatása a tavaly nagy érdeklődéssel kísért „Életút” önéletrajzírói pályázatnak, amelyre több mint kétezren küldték el történetüket. Ezek közül a díjazottak az eletut.kormany.hu honlapon olvashatók.

A telefonszolgáltatók tájékoztatása a 1357-es adományvonal használatáról

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2013. június 18. 13:47

A kormány köszöni a lakosság árvízzel kapcsolatos felajánlásait, a Nemzeti Összefogás Vonalán eddig több mint 145 millió forintnak megfelelő támogatás gyűlt össze. A kártalanításban is nagyon fontosak a felajánlások, de többen jelezték, hogy technikai problémáik adódtak, amivel kapcsolatban alább olvashatják a szolgáltató közleményét. Közlemény.

Tartósan négymillió fölé kell emelni a foglalkoztatottak számát

Nemzetgazdasági Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság, 2013. június 18. 13:42

A foglalkoztatásért felelős államtitkár szerint a szociális és nyugdíjrendszert érintő problémák megoldása érdekében tartósan négymillió fölé kell emelni a foglalkoztatottak számát.

Kimi az Erzsébet táborokban segít eligazodni a jog világában

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2013. június 18. 13:40

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium idén is kampányol a gyermekek áldozattá válása ellen, ezúttal az Erzsébet- táborokban. Közlemény.

Közel az a pillanat, amikor már csak a gazdaságélénkítésről kell beszélni

Nemzetgazdasági Minisztérium, Adó - és Pénzügyekért Felelős Államtitkárság, 2013. június 18. 13:20

Közel van az a pillanat, amikor a magyar gazdaságpolitikában már csak a gazdaságélénkítésről kell beszélni, de egyelőre be kell fejezni a költségvetési stabilizáció terén évekkel ezelőtt elkezdett munkát - mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára kedden Budapesten.

Megtartotta első ülését a Polgári Perjogi Kodifikációs Főbizottság

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. június 18. 13:07

Egyre közelebb kerülünk az új magyar igazságszolgáltatás megteremtéséhez – hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden, a Polgári Perjogi Kodifikációs Főbizottság első ülésén. Közlemény.

Elkészült az ófehértói mérnökségi telep

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Infrastruktúráért Felelős Államtitkárság, 2013. június 18. 11:43

Átadták az Ófehértói Autópálya Mérnökséget és az autópálya-rendőrség új telepét az M3 autópálya Nyíregyháza és 49. sz. főút közti szakaszának 254. kilométerszelvényében, 2013. június 18-án. Az ünnepségen beszédet mondott Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.

Kihelyezett ülést tart a kormány szerdán Fertődön

Miniszterelnökség, 2013. június 18. 10:12

Orbán Viktor miniszterelnök és a kormánytagok délelőtt 10 órakor megtekintik a fertődi kastély központi, már felújított részét, majd 11 órakor az átadási ünnepségen mond beszédet a kormányfő. Az eseményről a kormany.hu élőben közvetít.

Mintegy 5 millió hektárra igényeltek a gazdálkodók területalapú támogatást

Vidékfejlesztési Minisztérium, Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság, 2013. június 18. 9:58

Több mint 5 millió hektárra igényeltek a gazdálkodók területalapú támogatást az idén, a június 10-i végső határidőig összesen 180 123 egységes kérelem érkezett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH).

Jogszerű volt az árvízi veszélyhelyzet kihirdetése

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. június 18. 9:54

Nem volt jogszerűtlen az árvízi veszélyhelyzet kihirdetése, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nem követett el mulasztást.