Hajlandó Magyarországra jönni Francis Ciaran Tobin, de feltételei vannak - jelentette be az igazságügyi miniszter csütörtökön 12 óra után néhány perccel azt követően, hogy lejárt az ír gázolónak ennek eldöntésére adott gondolkodási idő.
Decemberben közel 3200 gazdálkodó több mint 46 millió forintnyi támogatást kap az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott juh és kecske állatállomány elektronikus jelölés támogatása keretében.
Az internet nem felejt! címmel indít interaktív osztályfőnöki órákból álló programot a középiskolások számára a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóssággal (NAIH) együttműködve. A program részleteit Balatoni Monika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke ismertette csütörtökön sajtótájékoztatón.
Járműveket, technikai eszközöket és védőfelszereléseket kapott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a kormánytól csütörtökön Budapesten, az önkéntes tűzoltó egyesületek pedig anyagi támogatásban részesültek.
A fejlesztéspolitikában az igazán gyökeres változásokra a kormányváltás után három évet kellett várni - jelentette ki Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára csütörtökön Győrben, sajtótájékoztatón.
Macedóniában tárgyal csütörtökön Orbán Viktor kormányfő.
Hosszú idő után 2010-ben végre sikerült leverni azt a lakatot Magyarország kapujáról, amit a 20. század helyezett rá - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Parlamentben, az ötszázezredik magyar állampolgársági eskütételen.
Az idei év a trendforduló éve volt a magyar gazdaságban, az év eleje még a recesszió időszaka volt, a harmadik negyedév viszont már várakozáson felüli növekedést hozott, és ennek alapján bizakodva nézhetünk a 2014-es év elé - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség elnökségi ülésének szerda esti megnyitóján, Budapesten.
A kormány szorgalmazza a több száz éves magyar szénbányászat újraélesztését, a szénvagyonra mint stratégiai tartalékra tekint - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Miskolcon.
A helyi hús igényeket kielégítő vágópontok a vidékfejlesztésben is fontos szerepet töltenek be – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerdán Fábiánsebestyénben, a Csongrád megyei községben uniós támogatással kialakított vágópont átadásakor.