A feketegazdaság fehérítésének egyik hatékony eszköze a fordított áfa. Éppen ezért a magyar kormány november 27-én az Európai Bizottsághoz fordult, hogy az Unió testülete engedélyezze a fordított áfa bevezetését a cukor szektorban. Abban bízunk, hogy az Európai Bizottság december végéig pozitívan fogja elbírálni a kérésünket- hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter
2010 szeptemberére állt helyre a törvényesség ellenőrzési rendszere, míg a 2011 tavaszán elfogadott új alaptörvény biztosította, hogy Magyarországon a törvényességi ellenőrzést felváltsa a törvényességi felügyelet, s a korábbi 6 helyett 16 eszközt kaptak az önkormányzatok törvényes működésének vizsgálatára, segítésére - mondta Szabó Erika, a KIM területi közigazgatásért felelős államtitkára Domokos Lászlóval, az Állami Számvevőszék elnökével tartott sajtótájékoztatóján Debrecenben.
A londoni székhelyű International Hotel Awards a Best International Hotel Interior díjjal tüntette ki a Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild Palace-t. Az elismerés rangját külön emeli, hogy a versenybe öt kontinens több száz szállodája nevezett, és közülük több fordulóban választotta ki a nemzetközi szakemberekből álló zsűri a nyerteseket. Magyarországon szálloda most kapott először ilyen díjat. Közlemény.
A kormány támogatja az úgynevezett „FECSKE program” országos szintre emelését, aminek köszönhetően tehermentesíteni lehet a fogyatékossággal élő gyermekeket nevelő családokat – hangsúlyozta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára.
Magyarország egyértelműen nyertese a Közös Agrárpolitikának (KAP), ezért a kormány minden lehetőséget megad, hogy a gazdálkodók élni tudjanak a kiharcolt lehetőségekkel, mondta Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár egy szakmai konferencián, Siófokon.
Helyesnek bizonyult a magyar kormány tavalyi döntése, amellyel új szintre emelte az országban működő nagyvállalatokkal való együttműködését - jelentette ki Varga Mihály a villamosipari Schneider Electric és a kormány közötti stratégiai megállapodás aláírása alkalmából tartott ünnepségen csütörtökön a francia cég szigetszentmiklósi logisztikai központjában.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a Balkán nem probléma, hanem lehetőség az Európai Uniónak, mégpedig arra, hogy megnövelje súlyát és gazdasági erejét.
Átadták csütörtökön a felújított Semsey Kastélyt Balmazújvárosban; a város egyik legjellegzetesebb épülete 405 millió forintból újult meg.
Az M0 déli szektorának bővítése az elmúlt évek legnagyobb horderejű, az országoson túlmutató jelentőségű közúti beruházása. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a jövőben is minden erőforrást mozgósít a hazai közutak szolgáltatási színvonalának folyamatos emelése érdekében – mondta el Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár 2013. december 5-én, Budapesten, a körgyűrű idén átadott fejlesztésének eredményeiről szóló sajtótájékoztatón.
Elfogadhatatlannak nevezett mindenféle, de különösen az állam részéről történő erőszak alkalmazását Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára 2013. december 5-én Kijevben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri értekezletén mondott beszédében.