A rendszerváltás óta a honvédség legnagyobb képességfejlesztése az önkéntes tartalékos rendszer kiépítése - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Az állami gondoskodásban élő gyermekeknek kívánt áldott ünnepeket és megköszönte az értük dolgozó nevelőszülőknek, szakembereknek az egész éves áldozathozatalt Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára Szegeden, az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány (ÁGOTA) karácsonyi ünnepségén.
A nemzetgazdasági miniszter úgy érzi, a korábbinál jóval reálisabban tervezeték meg a növekedési pályát. A Figyelő karácsonyi számában arról is beszélt, hogy mint már korábban jelezték, a 16 százalékos egykulcsos adót egy számjegyűre, konkrétabban 9 százalékra csökkentenék.
Októberben 6,2 százalékkal nőttek a bérek reálértéken, ezzel sorozatban tizedik hónapja tart a bérek vásárlóértékének emelkedése.
Fegyelmezett, reális költségvetésnek nevezte a 2014-es büdzsét Banai Péter Benő a Duna TV Közbeszéd című műsorában.
Perspektivikusan fejleszthetők a magyar-török agrárkapcsolatok - mondta a magyar vidékfejlesztési miniszter az MTI-nek telefonon, miután szerdán Ankarában megbeszéléseket folytatott török kollégájával, Mehmet Mehdi Eker mezőgazdasági miniszterrel.
A hatósági eljárásokban fokozottan kell figyelni a gyerekekre és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy minél kevesebb sérelmet szenvedjenek - hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán Kaposváron, ahol a rendőrségen gyermekbarát meghallgatószobát adott át.
A kormány 2014. január 1-jétől ismét Medgyesy Balázst nevezte ki az EU Duna Régió Stratégiával és az EU makroregionális stratégiákkal összefüggő kormányzati tevékenység irányítására. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny 2013. december 18-i számában jelent meg.
Magyar–horvát energetikai vegyesbizottság jön létre a jövő év első felében – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára 2013. december 18-án.
Németh Zsolt államtitkár, Ódor Bálint és Takács Szabolcs helyettes államtitkárok 2013. december 18-án a Külügyminisztériumban fogadták Tamar Beruchashvili georgiai külügyminiszter-helyettest.