A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás zavartalanságának biztosítása érdekében pályázatot hirdet a Vidékfejlesztési Minisztérium. A ”Hulladéklerakási járulékból finanszírozott feladatok” előirányzatból mintegy 428 592 000 forint támogatásra lehet pályázni egészen január 20-ig. A támogatás keretösszege várhatóan januárban kiegészül – még a pályázati felhívás idején belül -, amelyről a pályázókat közleményben értesítjük.
Kontrát Károly parlamenti államtitkár – dr. Pintér Sándor belügyminiszter nevében – ajándékokat adott át a belügyi szerveknél dolgozó, hat vagy több gyermeket nevelő nagycsaládosoknak, valamint a szolgálatteljesítés közben hősi halált halt, illetve szolgálati halott hivatásos állományúak özvegyeinek és gyermekeinek a Belügyminisztérium karácsonyi ünnepségén. Közlemény.
A Németországi Szövetségi Köztársaság és az akkori Magyar Népköztársaság 1973. december 21-én vette fel egymással a diplomáciai kapcsolatokat. A kerek évforduló alkalmából ezzel a 40 fotóval idézzük fel az együttműködés azóta eltelt évtizedeit.
Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás elérte az évi 4 kilogrammot, ennek a fele importból származik - mondta Kardeván Endre országos főállatorvos, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára egy budapesti halboltban tartott sajtótájékoztatón.
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára megerősítette, nem kapott feljegyzéseket Horváth Andrástól, sem olyanokat, amelyek tartalmi átfedésbe lettek volna a Horváth András által nyilvánosságra hozott információkkal.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ünnepélyes keretek között átadta a turizmus szakma legmagasabb kitüntetésének számító Pro Turismo Elismerő Okleveleket a Parlamentben. Az elismerést idén 25. alkalommal kapták azok a szakemberek, akik magas színvonalú munkájukkal és szolgáltatásaikkal példát mutatnak a pályatársaknak.
Eddig alig 74 ezer mikrovállalkozó választotta a KATÁ-t. Pedig ez az adózási forma nemcsak adminisztrációs szempontból végtelenül egyszerű és rugalmas, hanem jelentős adómegtakarítást is eredményez a kisvállalkozóknak.
Ha figyelembe vesszük a családi adókedvezményt és más kedvezményeket, akkor egyértelmű, hogy főleg a többgyermekes családok jártak jól ebben az évben - mondta a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Bácsalmáson az MTI-nek.
Az Országyűlés 2013. december 17-ei döntésével módosította a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvényt. Ez alapján, valamint a kihirdetés előtt álló, a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló, 2014. január 1-jén hatályba lépő VM rendelete alapján a horgászoknak a következő legfontosabb változásokra kell felkészülniük.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter december elején meghozott határozatával a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetségét (MEOESZ) jelölte ki kinológiai szövetségnek - jelentette be Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára sajtótájékoztatón.