Harminchétszer ülésezett az idén a kormány, ebből négy alkalommal vidéken. A tanácskozások során mintegy 1700 törvényjavaslatot, kormányrendeletet és -határozatot tárgyaltak meg a miniszterek, a 2010-es kormányváltás óta a legtöbbet - derül ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (KIM) az MTI érdeklődésére készített összeállításából.
A Külügyminisztérium reagálása a Jobbik közleményére.
Sikeres volt a magyar külpolitika az elmúlt évben, mert minden fontosabb területen előrelépést ért el a diplomácia, és a Magyarországgal szembeni támadásokat döntő részben sikerült elhárítani - mondta Martonyi János külügyminiszter az MTI-nek adott interjújában.
A külhoni magyar oktatás területén megvalósított programokat és intézményfejlesztéseket emelte ki az elmúlt évet értékelve Répás Zsuzsanna az MTI-nek adott interjújában. A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy a terület várhatóan jövőre is 16,5 milliárd forintból gazdálkodhat.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter megerősítette, hogy osztrák kollégája Andrä Rupprechter találkozót kért tőle az osztrák gazdálkodókat érintő magyarországi földügyletekkel kapcsolatban.
Térségi, funkcionálisan integrált intézményközi információs rendszerek kiépítését támogató kiírás beadási határideje.
Január 31-ig lehet pályázni az Út a diplomához címmel megjelent pályázati kiírásra, amelyre hátrányos helyzetű, önköltséges képzésben részt vevő, nappali, esti vagy levelező tagozatos hallgatók jelentkezhetnek. A tanulók ösztöndíjban vagy önköltség-támogatásban részesülhetnek.
A kivitel 9,4 százalékos és az import 7 százalékot is meghaladó bővülésének köszönhetően Magyarország külkereskedelmi forgalmának hosszú ideje tartó növekedése 2013 októberében is folytatódott. A külkereskedelmi mérleg ismét jelentős, 759 millió eurós többlettel zárt.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az ünnepségen arról beszélt: az advent arra való, hogy "világosabb legyen az életünkben. Akkor azt is meglátjuk, hogy Magyarországon élnek szegények, akik segítségre szorulnak."
A nagy érdeklődésre tekintettel meghosszabbítják a miskolci laptop pályázat beadási határidejét, a kiírásra így egészen január 17-ig lehet jelentkezni.