A korábbi repülőnapokhoz mérten lényegesen alacsonyabb költségből valósult meg az idei Kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai bemutató, miközben az eddigieknél is látványosabb programok várták az érdeklődőket - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI megkeresésére.
A V4-et sikeres, példaértékű regionális együttműködésként tartják számon - emelte ki Szilágyiné Bátorfi Edit, a V4 nemzeti koordinátora az MTI-nek nyilatkozva. Úgy látja, "a siker titka", hogy a négy ország - bár sok szempontból egymás versenytársai - , képes a közös fellépésre, továbbá az is fontos, hogy megtanulták vitáikat kezelni.
A különleges évzáró eseményen a nagycsaládok megtöltötték a színház nézőterét, hogy együtt, egy „nagy családban” ünnepeljenek, és aztán újult erővel, jó kedvvel kezdjenek neki az Új Esztendőnek, ami 2014-ben az ENSZ Családév 20. évfordulója lesz.
Több mint egymillió ember pihent az idén SZÉP kártyával, amely a belföldi turizmus növekedésének motorja volt. Horváth Viktória a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára a Bazilikánál rendezett ádventi vásár melegedőjében foglalta össze a kártya turizmusra gyakorolt hatásait és eredményeit. Közlemény.
Az elmúlt 3 évben csaknem 6 milliárd forint jutott a tanyákon a népesség megtartását szolgáló feltételek fejlesztésére, azonban Budai Gyula államtitkár szerint még több éven át szükség van a Tanyafejlesztési Program forrásaira ahhoz, hogy a tanyák mintegy 300 ezer lakosa számára biztosítottak legyenek a belterületeken élőkéhez hasonló életkörülmények.
Magyarország Külügyminisztériuma elítéli a 2013. december 27-én Bejrútban végrehajtott véres merényletet, amely számos sebesült mellett Mohamad Chatah volt libanoni pénzügyminiszter és több más személy életét követelte. Közlemény.
A Magyar Golf Szövetség 15 millió forintos támogatásban részesül – jelentette be Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár pénteken, az Academy Golf Budapest pályáján tartott sajtótájékoztatón.
Összesen 9 milliárd 240,9 millió forint vis maior támogatásban részesültek az önkormányzatok az idén Pintér Sándor belügyminiszter döntései alapján.
A honvédelmi miniszter a kormányzati ciklus hátralevő részében azt tartja legfontosabb feladatának, hogy stabilizálják a katonai életpályát, kiszámíthatóbbá, és ezáltal még vonzóbbá tegyék a honvédelmi hivatást.
Folytatódik a pedagógusbérek emelése, az ehhez szükséges források rendelkezésre állnak. Erről a köznevelési államtitkár beszélt az MTI-nek adott évértékelő interjúban. Arról is szólt, hogy az eddigi tapasztalatok alapján változtatásokat terveznek a tankönyvellátás és a Klik feladatellátási területén.