Gettó Tamás és Hutter Ákos nyerték el A malom című pályamunkájukkal a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonjára kiírt ötletpályázat három millió forintos megvétellel járó első díját.
Víztározókat építhet a Fővárosi Vízművek és a Magyar Vízipari Klaszter Azerbajdzsánban - tájékoztatta Szijjártó Péter sajtófőnöke az MTI-t szerdán.
Magyarország százezer eurós felajánlással támogatta az ENSZ szíriai humanitárius tevékenységét a világszervezet szerdai kuvaiti donorkonferenciáján, amivel Budapest demonstrálta elkötelezettségét a közel-keleti ország válságának rendezése iránt - hangsúlyozta Takács Szabolcs helyettes államtitkár.
Az elmúlt év végén az Európai Tanács és az Európai Parlament aláírta és januárban hatályba lép az EU 7. Környezetvédelmi Cselekvési Programja, mely 2020-ig határozza meg az Unió környezet- és éghajlatpolitikájának főbb célkitűzéseit. Az elfogadást hosszas egyeztetések előzték meg a tagállamok, valamint a Tanács és a Parlament között.
Fazekas Sándor miniszter és Kiss Eliza borágazat fejlesztéséért felelős miniszteri biztos a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságán (NÉBIH BAII) tett látogatásuk során tájékozódtak az intézmény bortermelők munkáját elősegítő tevékenységéről valamint a Vörös- és Rozé Borok Országkóstolójának jelenleg is zajló munkafázisáról.
Pénzügyőröktől kért segítséget az a 17 éves fiú, akit két fiatalkorú késsel kényszerített mobiltelefonja átadására a Kőbányai úton pénteken este. A fiú segítségére siető három pénzügyőrnek Varga Mihály miniszteri dicsérő oklevelet és pénzjutalmat adott át.
Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztosa a GYED extra programtól a kisgyermekes anyák foglalkoztatottságának intenzív növekedést várja.
A környezetvédelmi intézményrendszer átalakításáról és a levegőminőség-védelem kérdéseiről – így például a terület jogi- és vállalati keretszabályozásáról, a kibocsátási adatokról – egyeztet Kisinyovban Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára. A magyar delegációban a vidékfejlesztési tárca mellett a Nemzeti Környezetügyi Intézet és az Országos Meteorológiai Szolgálat szakértői is részt vesznek. A tárgyalások célja a kétoldalú környezetvédelmi együttműködés elősegítése hazánk és Moldova között.
A hortobágyi veszélyeshulladék-tárló teljes felszámolása érdekében 350 millió forintos pénzügyi alap elkülönítését kezdeményezi a kormánynál a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetgazdálkodásért felelős államtitkára.
Magyarország azt szorgalmazza, hogy a thaiföldi kormány és az ellenzék tárgyalásos úton találjon békés megoldást az ázsiai országban kialakult helyzetre - mondta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője 2013. január 15-én az MTI érdeklődésére.