A románok ellen kezdi meg szereplését a magyar női teniszválogatott február 5-én, Budapesten, a Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport tornáján. A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) csütörtöki sajtótájékoztatóján Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány 20 millió forinttal támogatja a rendezvényt.
A nők tudományos karrierjének támogatásáról, a lányok kutatói karrierjének ösztönzéséről is szó volt azon a csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Innovációs Hivatal és a Nők a Tudományban Egyesület szervezett Budapesten.
A Jobbik választási lejárató kampánya visszafelé sült el: valótlan állításaikat a tények cáfolják. A Földet a Gazdáknak Program szakmai szempontok alapján bírálja el a pályázatokat, s a döntés-előkészítésnél hangsúlyosan fontos szempont, hogy minél több helyi gazda és pályakezdő jusson megélhetéshez. Az általuk kifogásolt esetben is ez történt. A Jobbik a földügyi egyszeregyet is félremagyarázza.
A szociális és gyermekjóléti szolgáltatások állami támogatásának feltétele a finanszírozási rendszerbe történő befogadás. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal a befogadásról szakhatósági állásfoglalást ad ki az adott területre szolgáltatási típusonként, a költségvetési források és a területi lefedettség figyelembevételével meghatározott befogadható kapacitások alapján.
A telepítési jogtartalékot kezelő Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, kizárólag a fiatal mezőgazdasági termelők részére megnyitotta 2013. novemberében a telepítési jogtartalékot. Az ingyenesen igényelhető vagyoni értékű jogra, várakozáson felüli mértékben benyújtott igényeket, a HNT teljes mértékben ki tudta elégíteni. A jól előkészített felhívásnak köszönhetően, a kérelmezők részére összesen 100 ha újratelepítési jogot biztosított a HNT, így 100 ha korszerű ültetvény telepítése valósulhat meg a közeljövőben.
Klinghammer István szerint az iskolarendszer "meggyógyítása", a pedagógusképzés megújítása és a tanári szakma társadalmi megbecsülésének növelése mindennél előrébb való oktatási cél.
Nyíregyháza fennmaradó, mintegy 6,53 milliárd forintos adósságát is átvállalja az állam - közölte Hende Csaba sajtótájékoztatón a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen csütörtökön.
Szekszárd teljes, több mint kétmilliárd forintos adósságát átvállalja a kormány - ismertette Hende Csaba szerdán a tolnai megyeszékhelyen. A honvédelmi miniszter a sajtótájékoztatón elmondta: az adósságrendezés második körében Szekszárd 2 milliárd 352 millió forintos, míg 2012-ben, az első ütemben 3 milliárd 529 millió forintos adósságát vállalta át a kormány.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter megbízásából Biró Marcell közigazgatási államtitkár tegnap fogadta a Magyarországra érkezett chilei képviselőház elnökét, Edmundo Eluchans Urendát és delegációját a Parlamentben. Közlemény.
Az afganisztáni stabilizáció eddig elért eredményeinek továbbviteléhez legitim választásokra, regionális együttműködésre és a nemzetközi közösség figyelmére van szükség Takács Szabolcs, a külügyminisztérium helyettes államtitkára szerint, aki 2014. január 16-án az Afganisztánnal és Pakisztánnal foglalkozó Nemzetközi Kontaktcsoport (ICG) soros ülésén vett részt Újdelhiben.