Jelentősen nőtt a kis- és közepes vállalkozások (kkv) forrásszerzési lehetősége a Horizon 2020, közvetlenül Brüsszelből pályázható európai kutatás-fejlesztési támogatási keretben - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára kedden a H2020 KKV Információs Napon, Budapesten.
Herman Ottó, az utolsó magyar polihisztor munkásságát és életművét mutatja be kulturális programok, tematikus kiállítások és előadások segítségével a halálának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév, amelynek nyitó ünnepségét kedden este tartják Budapesten, a Millenárison.
Egyedülállónak nevezte a Földet a Gazdáknak Programot a vidékfejlesztési miniszter, majd emlékeztetett: a kormányzat célja az agrárközéposztály megerősítése. Fazekas Sándor a program záró rendezvényén úgy fogalmazott: voltak kifogások a programmal kapcsolatban, ám e téren minden kérdésre választ adtunk. Bitay Márton állami földprogramért felelős államtitkár összegzésül közölte: a második Orbán-kabinet megtízszerezte az állami földhasználók számát.
Fedezőménként folytatja a Bábolnai Nemzeti Ménesben Overdose. A kilencéves magyar versenyló kedden költözik át a dunakeszi Alagi Tréningközpontból Dióspusztára.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter megtartotta a tárca mellett működő szakmai testület, a Tokaj Borbizottság soron következő ülését. A legfontosabb téma a Tokaji Borvidéket érintő változásokkal kapcsolatos kérdések megvitatása, valamint az ezekhez kapcsolódó borágazati teendők áttekintése volt.
Magyarország gazdasági és kereskedelmi kapcsolatai nyolcvan százalékban az Unióhoz fűzik, a cél, hogy Magyarország képes legyen Európán kívüli területeket is bevonni az ország fejlődésébe. Wintermantel Péte ismertette a globális nyitás irányvonalait a Lánchíd Rádió Reggeli Híradó című műsorában 2014. február 4-én.
Kifejezetten a kisebbségi tulajdonos takarékszövetkezetek érdekeit védi, és közvetlen tulajdonszerzését részesíti előnyben a Takarékbank még tavaly augusztusban elfogadott alapszabálya, amely ugyanakkor a részvényesi körön kívülálló befektetők – Harmadik Személyek – számára lényegesen szigorúbb tulajdonszerzési feltételeket ír elő. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium visszautasít minden olyan kísérletet, amely a Takarékbank állami részvénycsomagjának értékesítésére kiírt pályázat ellehetetlenítésére, a törvények és jogszabályok sajátos értelmezésen alapuló kijátszására irányul.
A politikai pártok és egyes sajtóorgánumok a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó szervek tiszthelyettesi és zászlósi állományának kiegészítő juttatásáról félreérthető állításokat terjesztenek. Közlemény.
Rendkívüli év volt a tavalyi: olyan növekedés volt az illegális migrációban, ami az 1990-es évek elejére volt jellemző, kilencszeresére nőtt egy év alatt a benyújtott menedékjogi kérelmek száma – mondta Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.
Magyarország és Szlovénia egyaránt elszánt, hogy továbbhaladjon a húsz éve megkezdett úton, a jövőben is építik kapcsolataikat, erősítik a közép-európai együttműködést és közösen dolgoznak Európa és a világ gondjainak megoldásán – mondta Martonyi János külügyminiszter 2014. február 4-én Szentgotthárdon.