Szijjártó Péter szerint a magyar autóipar kirobbanó formája, teljesítménye bizonyíték arra, hogy Magyarország helyes stratégiát választott a válság legyőzésére.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap Martonyi János külügyminiszterrel közölt interjút 2014. február 5-én, szerdán "A megállapodás Oroszországgal mindkét félnek jó" címmel.
Tovább bővíti exportélénkítési hitelprogramját (ehp) a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank), az erről szóló együttműködési megállapodást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója írta alá 12 hitelintézettel szerdán Budapesten.
Az amerikai–magyar biztonságpolitikai és gazdasági együttműködés elmélyítéséről tárgyalt Washingtonban és New Yorkban az elmúlt napokban Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium politikai igazgatója és Mendelényi Dániel nemzetközi üzletfejlesztésért felelős utazó nagykövet. A megbeszéléseken egy negyedmilliárd dolláros befektetés lehetősége is felmerült.
Az elektronikus nyilvántartás az ellátottak érdekeit tekintetbe véve arra ösztönzi a szolgáltatást nyújtókat, hogy az összes előírt szolgáltatást biztosítsák ügyfeleik részére. Közlemény.
A kormány hosszú távra megteremtette a rezsicsökkentés alapjait, és ha lesz lehetőség rá, tovább mérséklődnek a rezsiköltségek - mondta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kedden Siklóson.
A magas színvonalú, kulturált, gyors ügyintézés növeli a versenyképességet - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden, a balatonfűzfői kormányablak átadásakor.
A korábbi kiszámíthatatlan, ágazatokat elgyengítő, külföldieket beengedő, "cikkcakkban haladó" agrárpolitika helyett sikerült kiegyensúlyozott feltételrendszert biztosító, a családi gazdaságok érdekeit szolgáló és a vidék megbecsültségét helyreállító agrárirányítást kialakítani - mondta Fazekas Sándor kedden Szolnokon, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara I. Jász-Nagykun-Szolnok megyei értekezletén.
Martonyi János külügyminiszter 2014. február 4-én Lendván ünnepélyesen megnyitotta a ljubljanai magyar nagykövetség konzuli irodáját. Közlemény.
A mai napon az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország kormányai között a nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdításáról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról Megállapodást írt alá az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége részéről M. André Goodfriend diplomáciai ügyvivő és a Nemzetgazdasági Minisztérium nevében Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár.